GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, azért kértem szót, mert ön is pontosan tudja, hogy én nem erről beszéltem. Én azt mondtam, hogy ezekből a programokból például infrastruktúra-fejlesztéseket nem lehet csinálni.
Én most tizenöt olyan települést tudnék felsorolni, amelyek a csatornaberuházásokat nagy valószínűséggel a regionális, illetve a KOP-ból, tehát a környezetvédelmi operatív programból fogják megcsinálni. Ahhoz az infrastruktúra-fejlesztéshez nincs közünk, de az ugyanúgy kell ahhoz, hogy mondjuk, munkahelyet teremtsünk vidéken, és menjen oda vállalkozás. Tehát én erről beszéltem, hogy amennyire lehet, használjuk ki azoknak a programoknak is a hatását.
Én amennyire ismerem - most már néhány regionális programnak láttam a tartalmát -, igen komolyan benne van a vidéki infrastruktúra-fejlesztés, benne van az oktatásfejlesztés, benne van például akadálymentesítés, egészségügyi fejlesztések, és ebből nincsenek kizárva a kistelepülések sem. Tehát egy kicsit átvették ezt.
Képviselő úr, azokban az operatív programot eldöntő testületekben ott vannak a helyi polgármesterek, ott vannak a megyei közgyűlési elnökök. Az nyilván rajtuk múlik, hogy most ezekből a nagy fejlesztési programokból... - mert az messze nem igaz, hogy csak arra megy el ez a pénz. Nyilván fajsúlyos része a közlekedési infrastruktúrának, de azért az is érinti valamilyen szinten a vidéket, mert nemcsak nagyvárosok környezetében vannak utak, hanem azért kisvárosokéban is.
De például az alsóbbrendű utak kapcsán tudom, hogy csak a mi megyénkben is négy számjegyű utak is, zsáktelepülési utak is be vannak rakva az operatív programba. Tehát messze nem igaz az, hogy azokból a forrásokból csak nagy és kiemelt kategóriájú beruházásokat lehet csinálni.
Ez igaz még a turizmusra is, mert a mi turizmusfejlesztési programunk kifejezetten nem az üzleti, hanem a falusi turizmus kapcsán létezik, de minden további nélkül lehet lovaspanziót építeni akár regionális programos turizmusfejlesztési programból. Nem zárja ki a kettő egymást, mert nem ugyanaz a kategória.
Tehát ezeket a kérdéseket azért szerettem volna tisztázni, mert nem egészen úgy van a felosztás, ahogy a képviselő úr ezt jelezte.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés