GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én már délelőtt egyszer azt mondtam, hogy később folytatom, de most Ángyán képviselő úr tényleg arra ösztönöz, hogy beszéljek.
Képviselő Úr! Hihetetlenül hangzatos, amit elmond, csak én egy kicsit most megpróbálom lefordítani magyarra. Ön azt mondja, és erről beszélt Herbály képviselő úr is, ha jól vettem ki a szavaiból, ön azt mondja, hogy nem tőkehiányosak a magyar termelők, a magyar gazdák. Ön sokallja, amit erre fordítunk. Én mint képviselő a falut, vidéket járva ennek pont az ellenkezőjét állítom, mert ön ezt az egy célt vette ki. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Tessék végiggondolni, önök tapsoltak, képviselő hölgyek és urak, amikor ezt elmondta! Kizárólag a 30 százalék fölötti tőkeinjekcióról beszélt, és a többit kevesellte egyfolytában. Akkor el kell dönteni, beszéljünk világosan!
Aztán azt mondom, hogy nagyon szépen van kettős nyelve, én is tisztelem, csak amikor kimondja egy hozzászóláson belül, hogy versenysemleges legyen a rendszer, közben meg azzal indította, hogy csak eddig és ezen túl nem, akkor, képviselő úr, az már nem versenysemleges. A versenysemleges az, amikor a tízhektárosnak és az ezerhektárosnak ugyanazért a dologért ugyanazt a kedvezményt adom, mert ezt meg nagyítóval figyeli mindenki, hogy beavatkozik-e az állam, beavatkozik-e a kormány a versenyt korlátozandó vagy a versenypozíciókat megváltoztató szándékkal.
Ez az, amiről én reggel beszéltem, hogy itt érdemes lenne arról vitát folytatni, hogy igen, hogy tudjuk a kicsiket helyzetbe hozni, mik azok az eszközök, amelyekkel őket megtámogathatjuk. De én azt gondolom, amiről ön beszélt, ez csak egy nagyon hangzatos dolog, ami nem vezet sehova, képviselő úr. Hiába mondta azt, hogy beszéljünk erről itt, akkor ki kell mondani, hogy nincs tőkehiány, csak én eddig, nem ma, mindig ezt hallottam, hogy az van, nemcsak az agráriumban, hanem az ipar területén is. Szóval, nem lehet kettős nyelven, csak egyértelműen. Nekünk politikusoknak ez a tisztünk, hogy a rádió, a televízió nyilvánossága előtt; akkor mondjuk ki, hogy nem igaz az, hogy tőkehiány van, hanem helyette valami más kell. Ez pedig én állítom, hogy nem így van.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés