CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Valóban élni szeretnék a Házszabályban biztosított lehetőséggel, mint ahogy az előző napirendi pontnál is a Házszabályban biztosított lehetőséggel éltem, semmi mással. Tizenhárom éve vagyok parlamenti képviselő, eddig még nem nagyon próbálta megmondani senki, hogy mikor szóljak hozzá. Azt javaslom, hogy ne térjünk erre az útra. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ez csak utalás arra, hogy Babák képviselő úr szeretné megmondani - meg mások is -, hogy én mikor szólaljak meg. A Házszabály szerint fogok mindig megszólalni, és a Házszabályt betartva fogok mindig megszólalni. (Babák Mihály: Nem tiltja a Házszabály a bekiabálást! - Zaj.) Amikor szót kérek, akkor megnyomom a gombot, és nem bekiabálok, üvöltözök, amikor más beszél, én is türelemmel végighallgatom a képviselő urak bármilyen mondatait, még azokat is, amikkel nem értek egyet. (Az elnök csenget.)
Azt gondolom, hogy egyébiránt, ha egy háromórás vita végén az ember 25 percet vitazáróként elmond, akkor az nem tekintendő illetlenségnek, és arra szeretném valóban felhívni a képviselő urak figyelmét, hogy nem jó, ha az ellenzék megmondja, hogy a kormány mikor szólaljon meg, de az sem jó, ha a kormány megmondja, hogy az ellenzék mikor szólaljon meg. Úgyhogy ezért kerüljük el ezt az egymásnak életvezetési tanácsot adó konstrukciót! (Babák Mihály: Én tartózkodom attól, hogy önnek tanácsot adjak!) A Házszabályt, ha betartjuk - mondom, a Házszabályt, ha betartjuk, Babák képviselő úr -, akkor azt gondolom, hogy normális mederben és demokratikusan folyik majd a vita a parlamentben. (Babák Mihály: Ezt sem tiltja a Házszabály!)
Amúgy az ilyen türelmetlen és bekiabálós képviselőknek megnyugtatásul szeretném mondani, hogy most nem fogok 23 percet beszélni, tekintettel arra, hogy az általános vita végén volt módon összefoglalni a hozzászólásokra a kormány reagálását, válaszát. Néhány, a mai vitában elhangzott felvetésre szeretnék csak reagálni, amelyek talán a legfontosabbak vagy leglényegesebbek.
László Tamás képviselő úrnak szeretném mondani, hogy úgy fogalmazott, ez egy puha törvényjavaslat. Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a tisztelt Ház egy évvel ezelőtt ezt a törvényt már elfogadta, és nem a kormánypárti többséggel, hanem együtt, a patkó mindkét oldalán ülő képviselők elfogadták.
(15.00)
És azért került ide, hogy szigorításra kerüljenek azok az időpontok, amelyek akkor elfogadásra kerültek majdhogynem egyhangú szavazással. Ennek a követelménynek tettünk eleget a javaslattal. Úgyhogy ön nyilván arról a törvényjavaslatról beszél puha törvényjavaslatként, amit az ön frakciója egyébiránt megszavazott, és ahhoz képest ez a törvényjavaslat ténylegesen szigorú feltételeket teremt. Nem hiszem, hogy azt az egyetértést vagy azt a közös gondolkodást, ami akkor létrejött, semmisnek kellene tekinteni egy év után. Én is, képviselőtársaim is tartottuk magunkat ahhoz, hogy ezen a közös mezsgyén próbáljunk a továbbiakban is haladni.
Azt gondolom, jogos azon elvárások megfogalmazása, hogy követhető legyen egy ilyen határidőzött követelménynek a teljesítése. Azt hiszem, csak abban volt itt vita, hogy ez milyen formában történjék. Hogy kétévente kell a kormánynak beszámolnia vagy egyévente, ez ízlés kérdése, hogy úgy mondjam; hogy beletesszük, hogy évenkénti ütemezés történjen az akadálymentesítésről vagy sem, így is lehet, úgy is lehet, amúgy is lehet. Arról szeretném megnyugtatni önöket, hogy a tempó követésére nem csak itt az Országgyűlésben, Országgyűlésen kívül is számos mód és lehetőség kínálkozik. Egyrészt az operatív programok tervezése megtörtént, és ez Brüsszelben van jóváhagyásra. Az operatív programokban teremtődik meg az anyagi forrása zömében az akadálymentesítésnek. Ehhez a kormány minden esztendőben két évre előretekintve guruló akciótervet készít a legszélesebb nyilvánosság előtt, hiszen társadalmi vitára bocsátja ezeket.
Az operatív programoknak vannak monitoring bizottságai, amelyekben képviselettel rendelkeznek a fogyatékkal élő személyek szervezetei, és ott monitorozni tudják, hogy az operatív program hogyan teljesült, monitorozni tudják, hogy az akciótervek hogyan teljesültek, darabra, tételesen minden mennyiségi és minőségi mutatót. Ha ez kevés lenne, akkor természetesen az Országgyűlés illetékes bizottságának, albizottságának, magának az Országgyűlésnek van módja rendszeresen tájékozódni az országgyűlési munkaformák mindegyikéről. Úgyhogy nem esik csorba azon az elváráson, kívánalmon, hogy az előrehaladást folyamatosan nyomon kövessék, szerintem elemi kötelesség is, hogy ez a legnagyobb nyilvánosság előtt történjen.
A másik ilyen, amire szükséges reagálnom, hogy legfőképpen László Tamás képviselő úr, de mások is néven nevezték a minisztérium főosztályvezetőjét, és annak nyilatkozatait citálták a bizottsági jegyzőkönyvből, természetesen mindig egy-egy sort kiragadva, és nem a szövegösszefüggésében. Szeretném, ha világos lenne a tévénézők, rádióhallgatók számára is - a képviselők számára persze nyilvánvaló, mert a Házszabályt jól ismerik, de nem árt elmondani -, hogy a kormány képviselőjeként a bizottsági ülésen részt vevő főosztályvezető vagy más tisztségviselő a kormány álláspontját képviseli a vitában.
A főosztályvezető úr velem egyeztetett módon képviselte a módosító indítványokra vonatkozóan az álláspontját, véleményét, az a dolga ugyanis, mert ott a kormány van jelen a bizottságban. Nyilvánvalóan a legjobb szakmai tudása és tapasztalata alapján fog érvelni a kormány álláspontja mellett. Egyébiránt a személyét, Horváth Pétert, bár nem szorul védelemre, mégis meg kell a méltatlan támadások ellen védenem, szakmailag egy olyan elkötelezett és egy olyan elismert emberről van szó, akinek a szaktudásához, hozzáértéséhez még eddig kétség nem férhetett. Kérdezzék meg bármelyik fogyatékoskérdéssel foglalkozó szervezetet, civil szervezetet, szakmai szervezetet, és akkor talán el fogják fogadni azt, amit most mondtam. Azt kérem, hogy ilyen személyeskedésektől mentesítsük az ilyen törvénytervezetek vitáját. (Babák Mihály: Bagoly mondja verébnek: de nagy a fejed!)
Az utolsó dolog pedig, amire reagálni szeretnék, az, hogy vajon most minden eldől-e a törvényben, és hogy ami nem történik meg 2010-ig vagy 2013-ig a törvény által előírt módon, az tényleg megtörténik-e, vagy tényleg nem történik-e meg. Először is azt szeretném mondani, hogy ez nem egyedül kormányzati ügy, hanem ez egy össztársadalmi ügy. Gondolom, hogy ebben olyan nagyon nem vitatkozunk. Valóban kultúra kérdése, valóban szemléletmód kérdése, de nemcsak a kormány vagy az illetékes szakemberek kultúrája, szemléletmódja, hanem az ország kultúrájáról beszélünk. Ezért azt gondolom, hogy jelentős szerepe van önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, munkáltatóknak, munkavállalóknak, sok mindenkinek abban, hogy megtörténjenek a dolgok. Nemcsak kormányzati vagy uniós támogatástól függ az, hogy egy településen egy egyszintes iskola akadálymentesítése megtörténik vagy sem. Szabad-e egyáltalán, hogy ettől függjön? Azt gondolom, hogy nem. A helyieknek is van dolga, a helyieket is kötelezi ez a törvény, függetlenül attól, hogy van-e kiírva pályázat vagy nincs. Itt a törvényben most egy sorrendről döntünk alapvetően, hogy mik azok a legfontosabb szolgáltatások, amit határidőhöz kötve akadálymentesítünk.
Ennél lényegesen gyorsabb tempóban is lehet haladni, ennél lényegesen több mindent meg lehet csinálni, az égadta világon semmi akadálya nincs. Nyilván Babák képviselő úr majd mint önkormányzati vezető, polgármester élen jár a településén, hogy minden szolgáltatása lehetőség szerint akadálymentes legyen. (Babák Mihály: Igen, így teszem.) Bízom benne, hogy ezt meg is fogja tenni, amilyen aktivitással részt vett a vitában, nyilván meg is fogja tenni. (Babák Mihály: Igen, államtitkár úr, így teszem!) Előre is köszönöm neki és másoknak, hogy nem várják meg a törvénymódosítást, nem várnak pályázatot, nem várnak uniós forrást, hanem a saját lehetőségeikkel élve ezt a kívánalmat, elvárást, ami közös szándékunk, mihamarabb érvényesítik.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés