DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt az uniós pénzek meg magyar pénz - én azt gondolom, hogy jó volna úgy végiggondolnunk azt a kérdést, hogy az az uniós pénz, ami ideérkezik, amiért megdolgozunk, aminek ott van az önrésze nálunk, az ugyanúgy a mi pénzünk. Nem bontanám így szét, hogy milyen pénzből, és természetesen, hogyha ebből odamegy, akkor - mondjuk így, az ön szavaival élve - az itthoni költségvetési pénzből pedig nyilván másra tudunk fordítani.

De én nem is itt látom a lényegét, kedves képviselőtársam, hanem ott, hogy örüljünk neki, hogy végre megnyílt egy ilyen forrás, mert ha egy picit visszamegyünk: mikor is fogadtuk el a fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló törvényt? 1998-ban. És miután nem igazán volt rá forrás, ugye, '99-2000 s a többi, mondhatnám, nem igazán történt ennek a végrehajtásában semmi látványos. Tehát együtt kell most annak örülnünk, hogy erre a célra, igen, föl tudjuk használni az uniós forrásokat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu