ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Még a törvényre visszatérve, tehát az eljárási rendre, nekem még volna - lehet, hogy már ez is ismétlésnek számító felvetés. Az átruházott feladatokat ellátó szerv, amelynek az ellenőrzés is a joga lesz, ha megkapja ezt a jogot a minisztériumtól, akkor szeretnénk azért tudni, hogy kik lesznek ezek a szervek, amelyek ezt a fontos feladatot majd ellátják a megbízás alapján.
A 45. § a jogutódlásról részletesen ír, és pont ebben az időszakban lesz az, amikor a támogatási rendszer változik, Magyarországon is farm típusú támogatás lesz, és bizony itt még csak nagyon tapogatózunk, hogy vajon hogyan is indul majd be ez a támogatás az eddigi területalapú támogatás helyett.
(16.10)
Szeretnénk, hogyha pontosan megjelenne majd az, amit többen kívánunk, hogy a földmozgást kövesse maga a támogatás is. Nehogy annál maradjon majd a támogatási lehetőség, aki szépen eladogatja a földjét. Tehát a támogatási lehetőség menjen utána a földmozgásnak is, hiszen Magyarországon még sokáig várható, hogy a birtokrendszerek mozogni fognak.
A nyilvánosság már felvetődött. Végeredményben aki közpénzt vesz igénybe, az ne (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) féljen a nyilvánosságtól, hanem vállalja ezt.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés