DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor a kommunikációt elemezzük majd és a mögötte lévő fogalmat, akkor azt gondolom, hogy soha ne tekintsen majd olyannyira vissza, inkább próbáljon meg az elmúlt időszakra összpontosítani. Az is adhat majd néhány olyan információt, ami a jövőben segítheti ezt a folyamatot.
A másik pedig, hogy gondolom, azt ön is tudja, hogy az Európai Unió elő is írja azt, hogy a nemzeti fejlesztési tervek, így az NFT II. is a nyilvánosság előtt valósuljon meg, annak minden folyamata a nyilvánosság előtt valósuljon meg. Azt javaslom, hogy továbbra is, a következő időszakban is, amikor közpénzt költenek el kommunikációra ekkora nagyságrendben, akkor mindig vegyék figyelembe azt, hogy tényszerűen, hitelesen és a valós folyamatoknak megfelelően kerüljön ennek a megvalósítására sor. Úgy is, hogy ne csak a projektek, hanem az arcok is hitelesek legyenek.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés