KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Honvédelmi Minisztérium megkeresésére, hogy a Tubesre tervezett radarállomás környezetvédelmi hatásvizsgálat-köteles-e, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a következő tájékoztatást adta: "A jelenlegi szabályozás szerint a tervezett létesítmény és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra nem tartozik a környezetvédelmi hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezésről szóló 314/2005-ös kormányrendelet hatálya alá." A tervezett létesítmény típusa nem szerepel ennek a rendeletnek a 3. számú mellékletében, ahol fel van sorolva, hogy mely berendezések hatásvizsgálat-kötelesek. Ugyanakkor ebben a táblázatban szerepel a távközlési adó, ami nagymértékben hasonló egy radarállomáshoz. Azt gondolom, hogy ebben a táblázatban a radarállomásnak szerepelni kellene.
Mielőtt a kérdésemet feltenném, tájékoztatnám az államtitkár urat - a miniszter úrnak írtam, de az államtitkár úr tudja -, hogy én vezeték nélküli szakon végeztem, és tisztában vagyok azzal, hogy egy jól beállított, jól megtervezett, korszerű radarállomás nagyon csekély mértékben veszélyeztetheti a környezetében élő emberek egészségét. Pontosan ezért nem értem, hogy a radarállomás létesítése miért nem szerepel a kormányrendeletben. Azt kérem az államtitkár úrtól, válaszoljon arra, hogy mi az oka annak, hogy ezt nem tették be ebbe a táblázatba, illetve ebbe a rendeletbe.
A másik: ha netalántán úgy gondolja, hogy meg kellene nyugtatni az állampolgárokat, akkor nem látja-e célszerűnek, hogy a hatásvizsgálatot végeztessék el? (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés