ELNÖK: Köszönöm szépen az ügyrendi javaslatot. A Házszabályra szeretném emlékeztetni önt, az 50. § (2) bekezdésére, ami azt tartalmazza, hogy az elnöknek van lehetősége arra, hogy ad-e egyáltalán módot ismételt felszólalásra vagy pedig sem. Azt gondolom, hogy miután megtöbbszöröztem a hozzászólás lehetőségét, igazából az nem áll fenn, hogy nem kapott lehetőséget Ángyán képviselő úr arra, hogy ismételt, többször ismételt felszólalásban... (Font Sándor előveszi a Házszabályt, majd az elnök felé tekint.) 50. § (2) bekezdés, azt nézze meg. Tehát lényegében az én hatásköröm eldönteni azt, hogy hányszor és milyen módon adom meg a lehetőséget.

(21.40)

Nem hiszem, hogy szűkkeblű lettem volna a dologban. Még öt percet adok egyébként Ángyán képviselő úrnak arra, hogy kifejthesse a véleményét, de szigorú monotonitással ragaszkodom ahhoz viszont, hogy a részletes vita szabályai szerint az adott pontra hivatkozva, amellett érvelve és lehetőleg azon nem túlterjeszkedve; mert volt egy olyan érzésem most már, a vita második felében főleg, hogy az általános vitának megfelelő felszólalásra tértünk át. Úgyhogy ezt is kérném tisztelettel betartani; ha már a Házszabályt lapozgatjuk, képviselő úr, akkor kérem, hogy erre is legyen figyelemmel, mert ezt is kötelességem betartani.

Ángyán képviselő úr, parancsoljon! Állapodjunk meg abban, hogy ez az utolsó etap - jó? És akkor kérném tisztelettel jelezni, hogy melyik pontról van szó.

Forrás: parlament.hu