DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr, ön most itt erős akart lenni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jaj!) Egy erős politikus képzetét akarta kelteni; a tévénézőknek, nyilván nem az Országgyűlésnek beszélt. Valószínűleg azért akart erős ember lenni, mert nem gondolja komolyan azt, hogy nyugalomra lenne szükség; nem gondolja azt, hogy komolyan együtt kellene dolgoznunk. (Derültség az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Ez érdekes!) Hogyha túl vannak a mulatságon, akkor elmondom azt is, hogy miért. (Közbeszólások és zaj az MSZP padsoraiból, többek között dr. Géczi József Alajos: Kicsit nagyobb tisztelettel!) Ugyanis szerintem... Elnök asszony! (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm szépen. Kis türelmükre... (Gusztos Péter: Ez a parlament!) Ismerem, Gusztos képviselőtársam, de hogyha szót kér, akkor szerintem jelezze a házelnök asszonynál, és akkor nyugodtan bekiabálhat majd! (Kovács Kálmán: A saját frakciód se kíváncsi rád!)
Ugyanis szerintem nehéz úgy párbeszédet kezdeni vagy nehéz akár egy párbeszédet megalapozni is úgy, hogy egy 16 perces beszédben folyamatosan a másikat támadja valaki; úgy, hogy ráadásul időnként nekem úgy tűnik, hogy a vádak mintha nem is most, a napokban születtek volna, hanem még március 15-e előtt tanulta volna meg a miniszterelnök ezt a beszédet, abban bízva, hogy hátha majd valamilyen botrány lesz.
Az első. Bár a miniszterelnök hiányolja, hogy a Fidesz nem határolódott el a tojásdobálástól, ami Demszky főpolgármester urat érte, ki kell hogy ábrándítsam: elhatárolódott Pokorni Zoltán is, Rogán Antal, az V. kerület polgármestere is, és a Fidesz alelnöke is elmondta, hogy elfogadhatatlan az, hogy megdobálták Demszky Gábort. Az egy másik kérdés, hogy önöknek ilyenkor semmi sem elég. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem vagyunk szerények!)
A másik kérdés, ön egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy mi miért védjük az Árpád-sávos zászlót. Kérem szépen, nem védjük az Árpád-sávos zászlót - az Árpád-sávos zászló van. Van. Ön például március 15-én kétszer is érintkezett vele. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Szégyen!)Nem láttam, hogy menekült volna az Árpád-sávos zászlótól; nem láttam, hogy elhatárolódott volna. Mint ahogy nem láttam sem az SZDSZ-, sem az MSZP-frakcióból olyan kezdeményezést, amely az Árpád-sávos zászlót tiltott önkényuralmi jelképként be akarná tiltatni. Nem is teheti, ugyanis az Árpád-sávos zászló nem tiltott önkényuralmi jelkép.
De ha már itt 1848 szellemét idézi, akkor egy közleményt hadd olvassak fel itt, a parlamentben, engedjék meg, amire megkértek.
"A Batthyány-család alulírott tagjai mélységes megdöbbenéssel szereztek tudomást arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gróf Batthyány Lajos mauzóleumánál, valamint országgyűlési beszédében saját és kormánya tevékenységét a nemzet nagyjaként tisztelt egykori politikuséval vetette össze. Közöljük, hogy gróf Batthyány Lajos országát soha nem kurvázta le és soha nyüvesnek nem nevezte, miniszterelnöki székét sem hazugsággal szerezte, sohasem uszított a határon túli magyarok ellen, sem kardlappal, sem lövedékkel nem támadott ártatlanok ellen, és amikor nemzetéért tenni már nem volt módja, kellő helyzetértékeléssel lemondott. Visszataszítónak tartjuk, hogy emlékét olyanok használják önreklámozásra, akiket súlyos felelősség terhel hazánk és nemzetünk jelenlegi válságáért." Aláírás: Zichy László és Batthyány Bálint.
Én azt kérem, hogy ha valóban arról van szó, hogy párbeszédre van szükség, nyugalomra van szükség, akkor lehetőleg ne azzal kezdjék a politikai felek, hogy a másikról valótlanságot állítanak, a másikkal szemben hisztériakampányt folytatnak, hiszen Gyurcsány úr pontosan tudja, hogy a Fidesz-frakció, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség sem nem antiszemita, sem pedig szélsőségesekkel nem rokonszenvezik (Moraj az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Ah!), nem támogat ilyeneket, hiszen én magam itt, a parlamentben kétszer elhatárolódtam tőle.
Egészen pontosan tudja, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nem folytat kettős beszédet. Mi március 15-e kapcsán mindig is békés ünneplésre szólítottunk föl (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.), a március 15-ei ünnepségünk békés volt, 200 ezer ember - az MTI szerint, bocsánat... (Derültség az MSZP padsoraiból.) Önök most a Magyar Távirati Iroda tudósítását nevették ki éppen. A Magyar Távirati Iroda szerint (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: ...nem tudott számolni!) 200 ezer ember ünnepelt. Mindenki egyetért vele, jó lenne, ha önök is egyetértenének azzal, hogy március 15-én soha ennyien békésen nem ünnepeltek. Nekünk nem fáj az igazság - kérem, hogy önöknek se fájjon az igazság!
Valóban gondolkodjanak azon, hogyan lehet szavahihetőséget, hitelességet felépíteni! De az biztos, hogy nem egy hiteltelen és olyan miniszterelnökkel, aki a 16 perces beszédéből 14,5 percet a Fidesz támadására és a Fidesz mögött álló szavazók támadására vesztegetett.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Szégyelld magad! - Már nincs mondanivalója!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés