KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Budapest Airport - mert elfogadtam, hogy az államtitkár úr fog válaszolni, ugye? - elkészítette a 2007. évi zajvédelmi programját. Ennek a programnak a lényege, hogy jobban koncentrálja a repülési útvonalakat, ezzel a zajterhelés is koncentrálódik a kijelölt felszállási útvonalak által érintett területek lakossága felett. A terv megkíméli a budai hegyvidék, elsősorban a XII. és a II. kerület lakóit, de ugyanannyival növeli mások, elsősorban a rákoshegyiek és a zuglóiak zajterhelését.

Az éjszakai repülés zajkorlátozása este 10 és reggel 6 óra között 8 százalékban határozza meg a repülőgépek számát, 0-5 óra között pedig 1 százalékban. Ez a 8 százalék csúcsidőben 40 darab éjszakai repülőgépet jelent.

Az éjszakai repülés sokkal nehezebben viselhető, különösen a 0-5 óra közötti mélyalvás időszakában nagyon zavaró a repülőgépek zaja. Az egyedi mérés, amelyet a repülőgép zajának mérésére alkalmaznak, átlagol, ugyanakkor a lakosság egyedi repülőgépzajokat érzékel. Képzeljék el azt, hogy az önök szomszédja óránként háromszor üt rá egy üstdobra. Ezt 16 órára kiátlagolják, és azt fogják mondani, hogy minden rendben van - nincs rendben!

Tisztelt Államtitkár Úr! Mit tesz annak érdekében, hogy a zajgátló védőövezetek kijelölésre kerüljenek; hogy a főváros felett repülő gépek betartsák az előírásokat, különös tekintettel a felszálló gépekre; hogy éjszaka ne repülhessenek a város felett; hogy a város feletti károsanyag-kibocsátásuk minimálisra csökkenjen; hogy az egyedi zajterhelést vegyék figyelembe akkor, amikor a le- vagy felszálló gépek zaját értékelik; hogy a zajmonitoring- és az emissziómérésre szolgáló rendszer kiépüljön?

Kérem, államtitkár úr, mondja el, mi az álláspontja ezzel a tervezettel kapcsolatban. És mit kíván tenni a környezetvédelmi tárca annak érdekében, hogy a budapesti lakosság egy része elviselhető körülmények között tudjon éjszaka is pihenni?

Várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu