DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalható folyamatok alapján talán helyesebb lett volna napirend előtti hozzászólásomnak "A jogállamiság védelmében" címet adni, hisz a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság a jogszabályok egyértelműségét, átláthatóságát, kiszámíthatóságát jelenti. Nem véletlenül mondta ki az Alkotmánybíróság a 41/2001. számú határozatában, hogy a jogbiztonság az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek.

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ezeknek az elvárásoknak a mai egészségügyi jogalkotás nem felel meg. Amikor múlt év decemberében az egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat, mely a vizitdíj intézményéről rendelkezik, vagy a sajátos című, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat, mely 16 ezer aktív kórházi ágy megszüntetéséről rendelkezik, tehát amikor ezen törvényjavaslatok vitája folyt itt a Házban, nem véletlenül fejtette ki aggályait az ellenzék. Nem véletlenül állítottuk, hogy a javaslatok szakmailag nem megalapozottak, hatásvizsgálatok hiányában következményeik nem kiszámíthatóak. Az a vád ért minket, hogy feleslegesen riogatjuk a betegeket, az egészségügyi dolgozókat.

Az élet azonban igazolta, igazolja aggodalmainkat. Az elmúlt hetekben a február 15-én hatályba lépett úgynevezett vizitdíjtörvény ellentmondásai, hiányosságai miatt forrósodott fel a hangulat itt a tisztelt Házban. Emlékezzünk a krónikus betegek kórházi napidíjjal kapcsolatos ügyére vagy a feladatuk teljesítése közben megsérült tűzoltók esetére, de idézhetném az egészségügyi bizottság egyhangúlag elfogadott állásfoglalását, mely szintén több hiányosságra hívta fel a figyelmet.

Tegnap a március 8-án közzétett régiós ágyszámok, illetve nemzeti ünnepünket közvetlenül megelőzően nyilvánosságra hozott új területi ellátási kötelezettséget megszabó lista kapcsán fogalmazódtak meg kérdések, kritikák. A miniszter úr továbbra sem tudott magyarázatot adni a régiók közötti, illetve az egyes régiókon belüli szakmacsoportonkénti ágyszám-aránytalanságokra, mint ahogy kitért a területi ellátási kötelezettségekkel kapcsolatos kritikák elől is. A legjobb védekezés a támadás elve alapján a regionális egyeztető tanácsokat okolta a durva hibákért, mondván, hogy nem éltek a lehetőséggel, és nem voltak hajlandók saját kórházaikat bezárni, osztályaikat megszüntetni. Nem csoda, hogy a RET-ek még tárgyalási alapnak sem fogadták el a miniszteri ajánlatot, hisz továbbra sem rukkolt elő a tárca a javaslatát megalapozó adatokkal, illetve az intézmények ellátási területi beosztását sem bocsátotta az érintettek rendelkezésére.

Az időközben nyilvánosságra hozott, durva hibáktól hemzsegő intézményi ellátási területek kijelölésével kapcsolatban azonban nagylelkűek voltak. A hivatalos állami ünnepekkel és szabadnapokkal együtt négy napot kaptak az intézményvezetők arra, hogy a területi ellátási kötelezettséggel kapcsolatos fenntartásaikat a minisztériummal közöljék. A tárcát nem zavarja, hogy a március 13-án elfogadott 41/2007. számú kormányrendelet alapján az ellátási területekkel kapcsolatban a miniszter engedélyezi a fenntartók egymás közötti megegyezését, továbbá a fenntartók egyezségét az ÁNTSZ-nek és a miniszternek kell öt napon belül bejelenteni. Ugyanezen a napon az ÁNTSZ levélben arra kéri az egészségügyi szolgáltatókat, hogy március 20-áig jelentsék be igényüket a működési engedélyekre, és közöljék az esetleges fenntartói egyezségeket, hogy azokat érvényesíteni lehessen a működési engedélyek április 1-jei kiadása előtt. Kapkodó, egymásnak ellentmondó rendelkezések, teljes káosz - és ez még csak a kórház szintje. Ma még senki nem tudja, hogyan fognak változni a szakrendelői kapacitások. A betegeknek fogalmuk sincs, hogy tíz nap múlva hova fordulhatnak, ha esetleg egészségügyi ellátásra van szükségük.

Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk el a dolgozókról. Több mint 1500 egészségügyi dolgozó munkahelye szűnik meg néhány nap múlva. Nem hiszem, hogy megnyugtatta őket miniszter úr tegnapi bejelentése, hogy a jövő év közepén megjelenik az a pályázati felhívás, amely esetleg enyhíthet problémáikon. Jogállamban így nem intéznek ügyeket.

Egyet tehet a kormány, és ezt javasolja a Magyar Demokrata Fórum: kezdeményezze az Országgyűlésnél frakcióin keresztül, hogy rendkívüli és sürgős tárgyalás keretében szeptember 1-jéig halasszuk el a jogszabályok hatálybalépésének idejét. Biztos vagyok benne, hogy a betegek érdekében az ellenzék ehhez hozzájárulását adja. Ez némileg reparálhatná a jogállamiságon esett csorbát a demokrácia védelmében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu