KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Deák képviselő úr figyelmét szeretném fölhívni, pontosabban tenni egy ajánlatot. Nézzük meg, hogy ha eltekintünk ettől az áfa-, illetve illetékfizetési kötelezettség elengedésétől, akkor mire jogosítja ez föl a majdani szolgáltatót, ennek milyen következményei vannak a fogyasztói árra nézve. Ismert dolog, hogy jogszabály szabályozza azt, hogy milyen költségtételeket köteles elismerni az Energia Hivatal az árszabályozásban. Ebbe beletartozik az áfa is, tehát ha ő nyilvánvalóan ezt a költségét föltünteti, akkor ez az árképletben megjelenik. Megnézzük, hogy ennek milyen következménye van az árra, megvizsgáljuk, hogy ezt a tételt valóban át lehet-e hárítani a fogyasztóra, vagy van esetleg más megoldás, vagy esetleg mégse így működik ez a szabályozás, ahogyan ön ezt gondolta. Partnerek vagyunk benne, tessék, javasoljanak korrekt, szakmai javaslatot, fogalmazzanak meg, a gazdasági bizottságban, a költségvetési bizottságban meg fogjuk vitatni a dolgot.

Nem vagyunk mi sem a monopóliumok oldalán, mi is a fogyasztók érdekeit kívánjuk maximálisan szolgálni, azt próbáljuk megvalósítani, hogy az ellátás biztonsága mindenkor megmaradjon, és még az árakat is kontrollálni tudjuk olyan mértékben, amilyen mértékben azt természetesen megtehetjük, mert ön is tisztában van vele, hogy az árakat a világpiac határozza meg, nem pedig az, hogy Magyarországon éppen mennyi volt az elmúlt évi vagy a tervezett infláció. Tehát ha piacgazdaságot építünk Magyarországon, akkor, ha eltekintünk a világpiaci áraktól, azt az árat valakinek fizetnie kell, nyilvánvalóan az adófizető fizeti, és az az adófizető fizeti, aki egyébként nem is fogyaszt gázt.

Ezt a vitát már régen lefolytattuk, tehát ilyeneket nem kellene mondani, hogy a gáz ára attól függ, hogy mennyi volt Magyarországon az infláció.

Forrás: parlament.hu