KOVÁCS TIBOR (MSZP): Csak nagyon röviden. Képviselő úr is tisztában van vele, hogy a gáztörvény és a villanytörvény szabályozza azt, hogy mit köteles elismerni az Energia Hivatal. Ez benne van, hogy köteles elismerni azokat a költségelemeket. Vannak olyan elemek természetesen, amiket az Energia Hivatal meg a Gazdasági Minisztérium is vitathat, és ezt követően pedig a gazdasági társaság bírósághoz fordulhat annak eldöntésére, hogy az ő igaza vagy az Energia Hivatal, illetve a Gazdasági Minisztérium igaza következett be. Én úgy gondolom, ezen kár vitatkozni, mert itt a szabályozás eléggé egyértelmű és világos.

Itt én utalnék arra, amit Balla képviselő úr mondott, hogy valóban az történt-e, hogy az Energia Hivatal jogosítványait, úgymond, az előző törvénymódosítással mintha meggyengítettük volna. Mi megnéztük ezt a dolgot, és azt tapasztaljuk, hogy a Magyar Energia Hivatalnak az Európai Unión belül is az egyik legerőteljesebb jogosítványa van a szolgáltatókkal szemben.

De ha vannak olyan dolgok, amikről úgy gondolják, hogy nincsen pontosan szabályozva, és további többletjogosítványok adhatók az Energia Hivatalnak, akkor nyilvánvalóan a következő alkalommal benyújtandó törvénynél ezeket be lehet építeni a javaslatba, és további jogosítványok adhatók az Energia Hivatalnak. De itt megint csak egy szakmai szabályozásról szól a történet, konkrét javaslatokat kell megfogalmazni, letenni az asztalra, és akkor nem a szélbe beszélünk, hanem konkrét előterjesztésekről és javaslatokról.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu