KOVÁCS TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom megismételni azokat az érveket, amelyeket egyrészt az államtitkár úr, másrészt az előttem szóló képviselőtársam a jogszabály szükségességéről már elmondott. Úgy gondolom, elmondható az is, hogy a költségvetési bizottságban senki sem kérdőjelezte meg a jogszabály szükségességét.
Ugyanakkor kétségtelenül be kell számolni arról, hogy minden ilyen alkalommal, amikor olyan jogszabály tárgyalására kerül sor itt a parlamentben, amely a lakossági szolgáltatásokat közvetlenül érinti, mindig felmerülnek olyan gondok és problémák, amelyek persze nem kapcsolódnak szorosan a törvényjavaslathoz, de a szolgáltatásokkal kapcsolatos problémákat ilyenkor a képviselők fel szokták emlegetni. Utalni kell ezekre a problémákra, már csak azért is, mert annak idején, amikor a gáztörvényt és a villamosenergia-törvényt itt a parlamentben megalkottuk, akkor is nyilván az volt a szándéka a törvényalkotónak, hogy egy jobb, színvonalasabb szolgáltatás jöjjön létre Magyarországon, és a lakosság ellátása minden körülmények között biztosított legyen ezen alapenergia-szolgáltatások tekintetében. Mégis azt tapasztaljuk, hogy vannak problémák e szolgáltatások területén, különösen az elmúlt hónapokban tapasztalhattunk ilyen anomáliákat. E tekintetben elég részletes jogosítványokkal rendelkezik az Energia Hivatal, de mégis gondolnunk kell arra, hogy egy ilyen jogalkotás során nem követünk-e el olyan hibát, amely a későbbiek során esetleg hasonló problémákhoz vezethet.
Ezért szeretnék két mondattal többet szólni arról, amit már képviselőtársam említett, hogy az átalakulás során nyilvánvalóan sor kerül egy eszközátértékelésre ezekben a társaságokban. Ismert dolog, hogy az árszabályozás kérdésében szerepet játszik az eszközérték, és valóban ilyenkor felmerül az a kérdés, hogyha vagyonértékelésre, átértékelésre kerül sor, ennek nem lehet-e esetleg olyan következménye, ami a későbbiek során esetleg áremelkedést eredményezhet.
A bizottsági ülésen a kormány oldaláról is elhangzott, hogy ők garanciát látnak erre, ugyanakkor a képviselők megfogalmazták azt az igényüket, amelyet itt is el kell mondanunk, hogy mi jónak tartanánk, ha egy passzussal - egy módosító indítvánnyal - törvényi garanciát adnánk arra, hogy ilyen nem fordulhat elő. Úgy gondolom, az Energia Hivatal számára is nagyobb garanciát nyújtana, hogyha a jogszabályban rögzítenénk az Energia Hivatalnak azt a lehetőségét, hogy amikor árfelülvizsgálatra kerül sor, akkor az ilyen jellegű igényeket vissza tudja utasítani.
Mindezek figyelembevételével is, azzal, hogy szándékunkban áll ezt a módosító indítványt benyújtani, a költségvetési bizottság túlnyomó többsége általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot, és a módosításokkal elfogadásra ajánljuk.
Köszönjük szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés