GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Sok-sok vitánk mellett abban talán van egyetértés, hogy sikeres nemzeti létünkhöz szükség van arra, hogy higgyünk saját teljesítményünkben, hogy higgyük el, hogy jó hazafiként tudjuk szolgálni egyszerre saját nemzeti érdekünket és az európai érdeket, és örüljünk azoknak a sikereknek, amelyekből nyilván sokkal több is ránk férne.
Nagyon jó hallani, hogy az európai kérdésekben nagyobbrészt egyetértés hallatszik a parlamenti frakciókban, és jó az, hogy vannak pillanatok, amikor lehet örülni a sikereknek. Nem jó ugyanakkor, ha az ünnep pillanatában azt hallom, hogy egy pártvezető, aki hazajön Berlinből, azt nyilatkozza, hogy soha ilyen rossz megítélése nem volt Magyarországnak az Európai Unióban, mint manapság.
Azt hiszem, talán kivétel nélkül valamennyi európai uniós tagország állam- és kormányfőivel sikerült pár mondatot beszélni az elmúlt két napban. Közöttük voltak a Néppárt legbefolyásosabb politikusai is, a német kancellár asszony vagy éppen a most az európai politikától is elköszönő Chirac francia elnök. Azt tudom önöknek mondani nagyon őszintén - és hozzáteszem, hála a jó istennek -, hogy hónapok óta ez volt az első olyan találkozónk, ahol már egyszerűen nem is kérdezték, hogy: és akkor mi történik a pesti utcán, mert a nyugalom látszik most már messziről is, az a nyugalom, amit mi is érzékelünk, annak a radikalizmusnak a veresége, a radikális politikának a felhagyása, amely nemcsak bennünket izgatott, és nemcsak bennünket zavart, hanem Európát is zavarta. Soha senki nem kérdezte ezt tőlem.
De ha már energiapolitikáról beszélünk, és időként a vészcsengőt nyomják páran, hogy az Európai Unió ezt a közös energiapolitika elárulásának tekinti, hadd mondjam, hogy szombat este szűk körben, kis asztaloknál ebédeltek az uniós állam- és kormányfők, én Barroso bizottsági elnökkel, az észt miniszterelnökkel és a bolgár elnökkel ültem egy asztalnál, és mindenkit a házastársa kísért. Jó két-két és fél órát voltunk együtt, és lehet, hogy Barroso elnök nem ismeri a magyar energiapolitikát - ez mindig lehetséges -, lehet, hogy Barroso elnök nem tájékozott magyar politikai kérdésekben; 27 országról nem lehet egyformán tudni mindent. De azt tudom mondani, hogy ebben a két-két és fél órában sem hangzott el egyetlenegy mondat arról, hogy Magyarország azzal, amit tesz, a demokratikus viszonyokkal, a szólás és gyülekezés szabadságával, energiapolitikájával vagy bármi mással sértené a közös európai érdekeket. Informálisan voltunk, nem volt ott sajtó, nem vették fel a beszélgetést, ezek azok az alkalmak, amikor leginkább kötetlenül el szoktuk egymásnak mondani az aggodalmainkat, beszélünk is ilyenekről.
Teljes felelősségem tudatában mondhatom azt önöknek, és mondhatom azoknak, akik azzal jöttek haza Berlinből, hogy nekik igen nehéz volt ott magyarnak lenni, hogy nekik lehet, hogy nehéz volt, úgy személyesen (Derültség.), Magyarországnak oka van arra, hogy büszke legyen teljesítményére, és hozzáteszem, oka van arra is, hogy keresse az utat és módot, hogy még jobb teljesítményt nyújtsunk. Persze, erre van ok. Arra nincsen, hogy azt mondjuk el Magyarországnak Berlinből is hazafelé jövet, hogy nem értek ti egy fabatkát sem, és rossz a híretek. Kérem szépen, az országnak azt kell mondani, hogy van egy sor dolog, amit meg kell még oldani, és gyerünk, Magyarország, előre! Ez program! Az nem program, hazajönni, és azt gondolom, hogy talán nem teljesen végiggondoltan, nem teljesen világos célokból Magyarország számára ilyeneket mondani.
Ami pedig Oroszországot illeti: ez a magyar politikának a következő időszakban az egyik legkényesebb kérdése lesz. A kormányprogramban nagyjából úgy fogalmazunk, hogy Magyarország a hazánk, az Európai Unió az otthonunk, az Egyesült Államok a szövetségesünk, és Oroszország a stratégiai partnerünk. Mielőtt valaki az utolsóra fölkapná a fejét, muszáj azt mondanom, hogy tessék elolvasni Angela Merkel, az Európai Tanács elnökének tegnapi beszédét! Az aláírás előtt egy hosszú, 20 perces, átfogó politikai értékelést és beszédet tartott, és azt mondta Angela Merkel, hogy az Egyesült Államok a szövetségesünk, Oroszország a stratégiai partnerünk. Én nem lennék olyan - hogy mondjam - nagyképű, hogy azt mondanám, hogy Angela Merkel ezt a magyar kormányprogramban olvasta, de azt nyugodtam mondhatom, hogy nem kell megijedni attól, hogy Magyarország tőszomszédságában a világ egyik legbefolyásosabb hatalmával együtt akarunk működni. Szó nincs arról, természetesen, hogy ez az együttműködés valamilyen egyoldalú orosz politika szolgálata lenne. Ugyan, dehogy! Ugyan, dehogy!
(14.00)
Hadd mondjak újra egy számot, mert szerintem ezt Semjén frakcióvezető úr még mielőtt fölfestené az orosz rémképet, talán nem tudja. Mit gondol, frakcióvezető úr, kinek van több befektetése a másik országban, az oroszoknak Magyarországon vagy a magyaroknak Oroszországban?
Az lenne a logikus, ha egy ilyen nagy ország, az elmúlt hét évben hatalmasat gazdagodott ország lényegesen nagyobb befektetéssel rendelkezne Magyarországon, mint fordítva. És láss csodát, még mielőtt valaki az orosz fenyegetéssel való kártyát elővenné, azt mondom neki, hogy tanulmányozza azért a való világot: Magyarországnak nagyjából 800-900 millió dollár befektetése van Oroszországban, Oroszországnak pedig nagyjából a fele Magyarországon.
Ami pedig az expanziós szándékkal való fenyegetést illeti, vagy Nagy Péter hódító törekvéseinek folytatását látni a mai magyar politikában, azt kell mondjam önnek, hogy ez Magyarország súlyos sérelmére történik. Az ön mondatai azt fogják jelenteni, hogy Magyarország egyik parlamenti pártjának frakcióvezetője ellenséges szándékkal vádolta meg Oroszországot - ön ezt mondja. A nemzeti érdekről nem beszélni kell, frakcióvezető úr!
A frakcióvezető vagy nem érti, hogy mit jelentenek ezek a mondatok a politikában (Dr. Semjén Zsolt közbeszól.), és fitogtatni akarja, hogy tudja, hogy ki volt Nagy Péter cár (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van!), de az az igazság, hogy nem tudja, mert hogyha Nagy Péter politikai törekvéseihez hasonlítja a jelenlegi Oroszország politikáját, és nem érti, hogy ebből mi következik Magyarországra, akkor azt tudom mondani, hogy nem egyszerűen a saját pártjának és saját személyének árt ezzel, tudniillik magára vonja a tudatlanság vádját, amit én nem mernék megfogalmazni, de lesznek, akik ezt fogják gondolni magáról (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból. - Kuncze Gábor: Átveszem én is! - Derültség a kormánypárti oldalon.), de ez az ön személyes problémája. Ön önmagáról olyan bizonyítványt állít ki, amilyet gondol, de az országnak ez árt. Az országnak ez árt!
Ezért én egy mérsékeltebb, bölcsebb politikát javaslok e tekintetben, mert ez a megfogalmazás szerintem megalapozatlan, indokolatlan, és a magyar nemzeti érdekeket súlyosan sérti.
És hogyha már itt tartunk, ami a magyar nemzeti érdekeket jelenti Oroszország viszonyában, akkor muszáj még valamit hozzátennem, ezt pedig akkor Navracsics frakcióvezető úrnak hadd mondjam el. Azt a sajtótudósítást látom, hogy többek között a frakcióvezető úr is aláírta azt a népszavazási kezdeményezést, melynek az a tárgya, hogy távolítsák el a Szabadság térről az orosz hősi emlékművet. Nézzék, Berlinben van ilyen emlékmű, Bécsben van ilyen emlékmű; van ilyen emlékmű, annak ellenére, hogy mi is azt gondoljuk, hogy Magyarország a fasizmustól történő megszabadulást követően megszállt ország lett. Ezért azt a kifejezést használjuk a korábbi felszabadítás helyett, hogy ez megszabadítás volt a fasizmustól, de teljesen világos, hogy ez nem hozott szabadságot Magyarország számára.
Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ezzel együtt azoknak a katonáknak, akik itt meghaltak, volt gyereke meg édesapja, meg szülei, és őszintén szólva, eszközei voltak egy olyan politikának, amelyről ma nagyon határozott véleményünk van. De azt is tudom mondani, hogy ahogyan mi igényeljük, hogy a Don-kanyarban elesett (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!) százezernyi magyar becsületét, katonai becsületét, hazafias elkötelezettségét óvják és védjék (Közbeszólás az MSZP padsoraiból dr. Navracsics Tibor felé: Hallod?), miközben magunk között szólva, mi üzentünk hadat Oroszországnak. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ez az!) Mert azt hiszem, hogyha a katona meghalt, akkor egy dolgunk van, hogy meghajtsuk a fejünket, legyen ellenség vagy a saját katonánk - vége van ott a háborúnak.
Annak idején talán lehetett volna jobb helyet választani annak az emlékműnek - ez egy '45-ös döntés -, biztosan lehetett volna. Hogy akkor miért így döntöttek? Mert '45-ben ez volt a helyzet. Tudjuk, mi volt a helyzet. Kinyitni most ezt a kérdést, és nem érteni, hogy bár értem én, hogy mi van mögötte, de hogy mit fog ez okozni a magyar-orosz kapcsolatokban, hogyan fogja kinyitni Magyarország szerepét a második világháborúban, ahol szintén vannak, hogy úgy mondjam, megvitatandó kérdések; nem érteni, hogy nemcsak nekünk van nemzeti érzékenységünk, hanem más nemzeteknek is van nemzeti érzékenysége.
És milyen jó lenne, ha azzal a bölcsességgel állnánk a dologhoz, és arról lennének híresek, mondjuk, a magyarok, hogy megértették, hogy nem tudják megváltoztatni a múltat. Beleszakadhat a szívünk Trianonba, beleszakadhat a szívünk Magyarország megszállásába, a második világháborúba és sok mindenbe, de előre kell nézni! Ahogyan úgy láttam, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás tekintetében most már, két évvel később önök jól értik, hogy előre kell nézni. Két évvel ezelőtt nem értették, kígyót és békát kiabáltak, lehazaárulóztak bennünket, most úgy ellépnek mellette, mint annak a rendje!
Azt javaslom önöknek, hogy lépjenek el e mellett a népszavazás mellett, ne tegyék a magukévá! Ne nyissanak ki olyan kérdést, amelyben Magyarország nem számíthat nemcsak Oroszország megértésére, de Európa megértésére sem! Magyarország jogos fájdalmát nem csökkenti, hogyha kinyitják ezt a kérdést.
Szerintem önök nem értik, hogy mi a magyar érdek, ha politikai rövidlátásból, számításból feltételezett meglévő oroszellenességre hivatkoznak, amely szerintem nem létezik, és szavazatszerző szándékkal ilyen ügyekbe mennek be.
És azt ajánlom Navracsics frakcióvezető úrnak, hogy mondja ki azt az egyszerű mondatot, hogy: tévedtünk; nem örülünk, hogy ott van az az emlékmű, de ennek a bolygatása Magyarország számára több kárt hoz, mint amennyit használ. És van úgy, hogy az ember akkor válik nagy politikussá, ha be tudja vallani, hogy tévedett. Ön most tévedett ebben az esetben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés