LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egy többéves történet egy nagyon kellemetlen szituációhoz vezetett. Néhány évvel ezelőtt több mint 50 idős ember elhitte azt a vonzó hirdetést, hogy Dégen a pihenőfaluban nyugodt körülmények között töltheti el utolsó éveit.

Ezek az emberek - attól függően, hogy társasházi lakrészt vásároltak, vagy önálló családi házban szereztek holtig tartó lakhatási jogot - fizettek be 2-3 millió forinttól egészen 10 millió forintot meghaladó összeget. A társaság, amely a szerződést kötötte az idősekkel, csődbe ment, átalakult, ugyanazzal a tulajdonosi körrel kht.-t alakított, a szerződések egy részét átkötötték, az idősek azt az ellátást, amire szerződtek, rendre éveken keresztül nem kaphatták meg.

Nagyon rossz helyzetbe kerültek, többen megbetegedtek, jó néhányan meghaltak, jó néhányan bizonyíthatóan betegség áldozatává váltak a megfeszített idegi körülmények között, amik közé a tulajdonosok ezen a területen kényszerítették őket.

(19.20)

Az elmúlt időszakban a tulajdonosváltások felgyorsultak, és kiderült, hogy a tulajdonosok nem fizették be a közüzemi díjakat, így azoknak az idős embereknek, akik még körülbelül húszan ebben az idősotthonban ott maradtak - egyébként szeretném megjegyezni, hogy ez már csak egy lakhatás volt önköltségen, mert az eredeti célnak megfelelő időskori ellátást nem kapták meg a tulajdonosoktól -, kikötötték a gázt, kikötötték a villanyt, lakhatatlanná vált az egész telep. Több alkalommal itt a Házban napirend után felszólaltam már ebben az ügyben, akkor azt mondták a szociális tárca képviselői, hogy tessenek polgári peres úton eljárást indítani, és az idősek küzdjenek a jogaikért.

Ezeknek az embereknek ma már arra nincsen pénzük, hogy a nyugdíjtól nyugdíjig kitartsanak, az egészségük jelentősen megromlott, és nem kívánom senkinek se azt, hogy egy élet munkája után egy kedvező kép felvetítése után pereskedéssel töltse az időt, víz, gáz és villany nélkül. Ezek az emberek a jelenlegi jogszabályok szerint egy szociális otthonban kaphatnak egy fehérre lefestett vaságyat és a szociális törvényben előírt néhány négyzetmétert, ami ehhez a vaságyhoz jár. Úgy gondolom, minden tisztességes ember igazságérzete berzenkedik, ha meghallja, hogy vannak olyanok, akik befizettek 10 millió forintot, aláírtak egy szerződést, küszködtek a saját jogaikért néhány évet, és a végén kapnak egy szociális otthonban térítési díj ellenében egy vaságyat néhány négyzetméterrel.

Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt a dégi pihenőfaluban egyetlenegy társaság csődje miatt kerültek sokan nehéz helyzetbe, és veszítették el idős emberek egy élet munkáját. Ez egyetlenegy hely az országban, és ebből látszik, hogy ma olyan a magyar jogrend, hogy ha ügyeskednek a befektetők, akkor az öregek pénze eltűnhet, majd pedig később - mint ahogy egyébként a dégi pihenőpark helyén is - egy ingatlanfejlesztő, ingatlanhasznosító betéti társaság az úr, aki megmondja, hogy ki teheti be a lábát a kapun, és ki nem. Akik még ott maradtak, gyertyával világítanak, és több takaróval takaróznak, hogy ne fagyjanak meg, arra kényszerülnek, hogy biztonsági őrök kutyáit kerülhessék, és biztonsági őröktől kérhessenek bebocsátást abba az épületbe, amelyről azt hitték, hogy ott leélhetik tisztes öregkorukat.

Arra szeretném kérni a tisztelt Ház együttműködő segítségét, hogy találjuk meg azokat a joghézagokat, amik lehetővé teszik ma Magyarországon, hogy az idős embereket így kisemmizzék, ezeket a joghézagokat a parlament mihamarabb foltozza be, mert egyébként az ilyen és ehhez hasonló esetek az országban tovább fognak szaporodni. Még azt is megkockáztatom, hogy ezt az esetet alaposabban át kellene néznünk, és át kellene vizsgálnunk, mert abban az esetben, ha egy kutyának a láncát az állatvédők túl rövidnek találják, akkor az állatvédők kimennek, és megdorgálják a kutya tulajdonosát; ebben az esetben, amikor jelenleg körülbelül húsz idős ember lakása lakhatatlanná vált, nincs senki, aki kimenjen, és megdorgálja azt, aki ilyen helyzetbe hozta őket.

Kérem az együttműködésüket, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu