DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Valóban elbeszélünk egymás mellett, képviselő úr. Fónagy képviselő úr hozzászólása után közvetlenül, élve a kormánynak járó azonnali kétperces jogával, közöltem, hogy nincs közöttünk e tekintetben nézeteltérés. Néhány perccel később azt kell halljam, hogy mégiscsak van.
Ön felajánlja az együttműködését, én azt kell hogy mondjam, az együttműködés első lépése az, hogy figyelünk a másikra, meghallgatjuk a másik mondandóit. Ma a kormányzat, a kormányzó pártok képviselői itt ültek, és figyeltek arra, ami elhangzott. Valóban elhangoztak értékes gondolatok, ezeket az értékes gondolatokat cselekvési tervekbe be kell építeni. De azt is lássuk be, hogy nem csak értékes gondolatok hangoztak el.
Azt mondta: az SZDSZ nem beszélte ki a maga idejét. Azt gondolom, nem az SZDSZ nem beszélte ki a maga idejét. A vidékfejlesztés nem pártpolitikai kérdés. A vidékfejlesztés szakmai kérdés. Azt gondolom, amennyiben szakmai kérdésként tudjuk kezelni, amennyiben önök is szakmai kérdésként tudják kezelni és nem politikai színjátékként a népirtástól a faluromboláson át egyéb kifejezésekkel, akkor lehet előrejutni. Ha nem, akkor azt gondolom, továbbra is állni fogunk, elbeszélünk egymás mellett, és nem hiszem, hogy arra módunk lesz, hogy értelmes gondolatokat halljunk a másiktól, függetlenül attól, hogy melyik padsorban ül.
Kérem, figyeljenek! Mi biztosan figyelünk. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés