DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Ha pályázatokról beszélünk, és önök itt sikertörténetnek állítják be a 2004-2006 közötti teljesítményüket, azért az ERFA regionális alapból mindösszesen 48 százalékot használt fel az ország. Ebből 16 százalék volt maga az előleg. A strukturális alapokból rendelkezésre álló keretből 2 milliárdot, a kohéziós alapból pedig másfél milliárd eurót kell még felhasználnunk 2008. év végéig. Ezek nem kerültek felhasználásra, azaz csak 35 százaléknál tartunk.

Ami pedig a mai vitanapot illeti, szeretném elmondani, hogy jövőbeli fejlesztési lehetőségekről szóltak a kormánypártok, azonban ami leginkább a vidéket feszíti, a napi problémák, a napi gondok megoldása, azt elegánsan átlépték. Az SZDSZ még arra sem vette a fáradságot, hogy a félórás időkeretét negyedórán túl kibeszélje, miközben azért a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka egy 800 lelkes falu polgármestereként beszélt arról, hogy életközelből miként éli meg egy kis falu polgármestere a mai vidékrombolást, falurombolást.

A kreatív gondolkodásról beszélt itt Lombos képviselő úr. Szeretném önnek elmondani, hogy lehet akármilyen kreatív, pénz nélkül ez nem megy még önnek sem, de ha a családi kasszáról beszélnek, még a feleségének sem. Igaz, tudunk, ha csak a vecsési számlagyárra gondolunk, kreatív könyvelőkről a Szocialista Párt holdudvarából, de nem ez a lényeg. Hanem úgy gondolom, a mai vitanap a tekintetben mindenképpen elérte célját, hogy rávilágítottunk azokra a tényekre és azokra a problémákra, amelyek ma a vidéket feszítik. Ezt nem lehet csak csupán gazdasági szempontból tekinteni, hanem akként kell a vidék problémájával foglalkozni, amiről Fónagy János beszélt, hogy a vasút nem gazdasági kérdés, hanem társadalmi kérdés is, a posta nem gazdasági kérdés, hanem társadalmi kérdés is, és sorolhatnám.

A Fidesz ebben partner, ha önök is így gondolkoznak. Egyébként pedig valóban, ahogy Szabó György képviselő úr mondta, elbeszélünk egymás mellett, és ez nem segíti a vidéket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu