GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondoltam, majd a zárszóban tételesen reagálok majd mindenre, de van azért egy-két dolog, ami itt elhangzott, amit, úgy gondolom, tisztázni kell.

(14.50)

Egy: az Európai Unió nem adta vissza a vidékfejlesztési tervet. Az Európai Unió másfél hónappal ezelőtt befogadta, formailag teljesen rendben találta, a részletekről folyik az egyeztetés. (Dr. Ángyán József: Formailag!)

Képviselő Úr! Fél éve van az Európai Uniónak arra, hogy rátegye a pecsétet a vidékfejlesztési tervre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy akkor kezdjük el a pályáztatást, hanem ahogy megegyezünk egy-egy jogcímben, azonnal kiírjuk a pályázatokat még akkor is, ha önöknek vagy önnek... - egyébként szerintem csak önnek, mert önön kívül mindenkivel megegyeztünk ebben. És nem is tudok mit kezdeni ezekkel a számokkal sem, ugyanis a szakma széles köreivel leegyeztetett számokról van szó. És nem a parlament dolga, és főleg nem ilyen vita kapcsán, meg nem ilyen elvont szakemberek között, hogy ezekben az ügyekben megegyezzünk. Azt gondolom, hogy ez a szakma szereplőivel, a magyar mezőgazdaság szereplőivel tételesen egyeztetésre került. Erről több ezer oldalas kép- és hanganyag van, mert minden egyes rendezvényünkön magnó- és videofelvétel készül. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Képviselő Úr! Ha van kedve, üljön le, nézze végig, és majd kiszámolhatja darabra, hogy hány ember ad önnek igazat.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu