DR. NAGY ANDOR (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a szót, elnök asszony. A világméretűvé váló környezeti problémák már 1983-ban arra késztették az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy megalakítsa a Környezet és Fejlődés Világbizottságot. Az úgynevezett Brundtland Bizottság neves tudósokból és közéleti szereplőkből állt. Közép- és Kelet Európából a magyar Láng István akadémikus is tagja lett ennek a világbizottságnak. A bizottság munkájának eredményeként látott napvilágot a "Közös jövőnk" című jelentés, amely bevezette a fenntartható fejlődés fogalmát.

Az Európai Unió, melynek 2004-től kezdődően mi, magyarok is tagjai vagyunk, kezdettől vezető szerepet vállalt a fenntartható fejlődés nemzetközi folyamatában, és elkötelezett lépéseket is tett ebben az irányban. Ennek bizonyítéka a 2001-ben Göteborgban elfogadott fenntartható fejlődés stratégia. A stratégia lényege a környezeti szempontok beágyazása volt a különböző szakpolitikákba, belátva, hogy a környezet állapotát a különböző szektorok környezeti teljesítménye is befolyásolja.

(14.10)

Az Unió a fenntartható fejlődés stratégiájának a jegyében felkérte a tagországokat, hogy készítsék el saját nemzeti stratégiájukat, illetve ezt ajánlotta a társult országoknak is. A felszólítás hatására rövid időn belül elkészültek a nemzeti stratégiák. Bár 2004-ben Magyarország is tagja lett az Uniónak, a nemzeti stratégia ügye itthon nem nagyon haladt előre. Időközben az Unió felülvizsgálta göteborgi stratégiáját, azt kiegészítette, és 2006 júniusában elfogadta az új, megújult fenntartható fejlődés stratégiát. Egyúttal felszólította a nemzeti stratégiával még nem rendelkező országokat a dokumentum 2007 közepéig történő elkészítésére. A 25 tagállam közül ez a felszólítás csak Magyarországra vonatkozik, lévén egyetlen tagország, amelyik még nem rendelkezik nemzeti stratégiával.

Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiek alapján kérdezem önt, átérzik-e a felelősségét annak, hogy a jövő nemzedékeivel is törődniük kell. Kérdezem továbbá azt is, hogy Magyarország meddig marad még egyedüliként adós a fenntartható fejlődés nemzeti stratégiájával.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu