ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatok határozathozatala következik. Előtte felhívom figyelmüket, hogy az elfogadásuk kizárja az ajánlás 7., 11., 12., 14., 16., 19. és 22. pontjait.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott pontokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 322 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most azokról az indítványokról döntünk, amelyekről a Házszabály értelmében még egyáltalán szavazni lehet.

Az ajánlás 4. pontjában Katona Kálmán az 1. § (2) bekezdésében a törvény 4. §-ában a környezetkárosodási és a helyreállítási intézkedés fogalmát módosítja, és további fogalomelhagyásra tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják a kezdeményezést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 5. pontjában Katona Kálmán az 1. § (2) bekezdésében a törvény 4. §-ában az eredeti állapot új fogalmát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják a kezdeményezést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

(17.20)

Az ajánlás 6. pontjában Katona Kálmán az 1. § (2) bekezdésében a törvény 4. §-ában a megelőzési, illetve helyreállítási költség más fogalmát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 9. pontjában Katona Kálmán a 3. §-ban a törvény 56. § (1) bekezdése c) és e) pontjaiban a központi költségvetésre vonatkozó egyes rendelkezéseket módosítja. A mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 183 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 13. pontjában Katona Kálmán a 6. §-ban a törvény 101. § (2) bekezdése b) pontjában szereplő kötelezettséget módosítja. A bizottságok nem támogatják a kezdeményezést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 17. pontjában Katona Kálmán a 6. §-ban a törvény 101. § (4) bekezdése módosítását kezdeményezi, amely tűrési kötelezettséget tartalmaz. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 18. pontjában Katona Kálmán a 6. §-ban a törvény 101. § (5)-(6) bekezdéseinek elhagyását kezdeményezi. Ezek a rendelkezések a környezetvédelmi biztosítás megkötésének kötelezettségét írják elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 27. pontjában Katona Kálmán a 23. § (1) bekezdésében a hatályba léptető rendelkezést változtatja meg. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatokról, amelyekről kellett volna, de nem szavaztunk. Kérem, ezt gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a fogyasztóvédelmi eseti bizottság létrehozásáról szóló 12/207. (III. 7.) országgyűlési határozat, valamint a kábítószerügyi eseti bizottság létrehozásáról szóló 14/2007. (III. 7.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája és határozathozatala. Az alkotmányügyi bizottság önálló indítványát H/2614. számon kapták kézhez a képviselők.

Megkérdezem, hogy az alkotmányügyi bizottság részéről kíván-e valaki előterjesztőként felszólalni. Kérem, gombnyomással jelezze! (Dr. Avarkeszi Dezső jelzésére:) Nincs, jelzi a bizottsági elnök. Köszönöm szépen, elnök úr.

Megkérdezem, hogy kíván-e valaki képviselői felszólalást tenni az előterjesztéshez. Kérem, hogy gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy ilyen képviselő sincs. Így az általános vitát ezennel lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az országgyűlési határozati javaslathoz nem érkezett módosító javaslat, így részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik. Kérdezem, hogy van-e ezzel kapcsolatban valakinek észrevétele. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs.

Így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/2614. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 321 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról fogunk határozni. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/2686. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a kábítószerügyi eseti bizottságba Soltész Miklós helyett Hoffmann Rózsát válassza meg a bizottság tagjává.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a személyi javaslatot 318 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tagnak eredményes munkát és sok sikert kívánjak.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Munkánk folytatása előtt 2 perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja a termet.)

Tisztelt Országgyűlés! A szünet végére értünk, folytatjuk munkánkat.

Soron következik a szabálysértési jogsegélyről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Önök az előterjesztést T/2593. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/2593/2., 3., 6. számon kapták kézhez.

Most megadom a szót Kondorosi Ferenc államtitkár úrnak, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.

(17.30)

Forrás: parlament.hu