CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Tévénézők, Rádióhallgatók és az elektronikus formában munkánkat figyelemmel kísérők! Ha valaki nem tudná, hogy miről folyt az elmúlt három és fél órában a vita, akkor elmondom, hogy egy 58 oldalas jelentésről, amely a magyarországi kábítószerhelyzetet mutatja be - pontosabban: egy ötvenöt és fél oldalas jelentésről. A jelentés az évenkénti kormányjelentésekből táplálkozik, ezeket az évenkénti kormányjelentéseket az európai uniós normáknak megfelelően készítjük el, valamennyi képviselőnek rendelkezésére bocsátjuk, olvasható a legutóbbi, most küldtem meg a képviselőtársaknak, egyszóval ez ennek egy összegzése, és ráadásul minden adat forrását mutatja ez a jelentés, tehát nem valamifajta összetákolt iromány, hanem meglehetős alapossággal mutatja be év mint év a helyzetet. Ez a jelentés.

Az országgyűlési határozat meg összesen kettő pontból áll - csak azért, hogy mindenki, aki követi a munkánkat, tudja, hogy miről beszélünk -; az első pont az, hogy elfogadja a helyzetről szóló jelentést az Országgyűlés, a második pedig, hogy az eddigi két év helyett háromévente várja el a kormánytól az átfogó jelentést.

Ha valaki otthon ül a tévé előtt, vagy hallgatja a rádiót, akkor, azt hiszem, joggal mondhatná, hogy itt most egy tengeri csata folyt egy pohár vízben, merthogy lényegesen több kérdésről beszéltünk, mint ami egyébként az Országgyűlés asztalán elhelyezkedik.

Néhány szót arról, hogy a határozati javaslat második pontjában miért gondoljuk a két évet három évre emelni; merthogy pusztán csak ennyi a módosítás, tehát nehogy valaki félreértse. Egyrészt azért, mert minden évben a kormány amúgy is elkészíti a jelentését, amúgy is megküldi az Európai Unió megfelelő szervéhez, amúgy is rendelkezésre bocsátja, amúgy is nyilvános a honlapokon, ezért az Országgyűlés, ha akarja, évente megtárgyalhatja, az illetékes bizottsága. Ha most itt megszámoljuk magunkat, akkor kilencen ülünk a teremben országgyűlési képviselők, és körülbelül ennyi volt a vita idején általában a létszám.

Azt gondoljuk, hogy épeszűbb megoldás, ha az Országgyűlés szakmai bizottsága, ahol még nagyobb a létszám ennél a jelenlegi kilenc főnél is, évente áttekinti ezt a kérdést - a szakkérdéssel foglalkozó szakképviselők -, és az Országgyűlés plénuma pedig hatalmas energiát legfeljebb háromévente szánna erre a kérdésre, mert ekkor lehet látni trendeket, nem pedig év mint év, ekkor lehet látni tendenciákat, amikre építeni lehet további döntéseket.

Hogy ez ilyen indulatokat váltson ki, meg kell mondjam, nem várt hatása a javaslatnak. Azt gondolom, hogy egy kicsit túlreagált ez a javaslat. Ha az emögötti valóságot nézzük, akkor azt gondolom, hogy racionálisan lehetne dönteni ebben a kérdésben. Örülök egyébként e tekintetben - a kormány nevében mondom -, hogy lehetőséget adtunk a szakpolitikusoknak, hogy újra elmondhassák a véleményüket. Nem mintha eddig nem mondhatták volna el, ismerjük tizenhatszorosan ezt már, de most egy újabb lehetőséget adhattunk. Ennek kifejezetten örülök, a magyar demokrácia épülésére szolgál.

(16.10)

Ugyanakkor szeretném arra felhívni a figyelmet, és ebben, ha lehet, tennék egy kísérletet a konszenzus keresésére, hogy próbáljuk meg a hazai droghelyzetet, kábítószerhelyzetet nem fekete-fehéren, leegyszerűsítve közelíteni. Az egyik álláspont azt mondja, hogy a büntetéssel lehet elérni a csodát, a másik álláspont azt mondja, hogy a piac liberalizálásával lehet elérni a csodát. Én azt gondolom, hogy mindkettő végzetes és veszélyes leegyszerűsítése a dolognak. Nem hiszem, hogy jó úton járunk, hogy ha ilyen egyszerű megoldásokat keresünk. Sokkal inkább a finom részletekre érdemes odafigyelni. Nem egyedül a Btk.-n és annak szövegén múlik, hogy milyen lesz a magyarországi kábítószerhelyzet a következő esztendőkben, hanem nagyon sok mindenen, nagyon sok eszközön múlik. Nem találjuk meg a megoldást, ha a fogyasztót egyenlővé tesszük a dílerrel, mert ez is egy olyan út, ahol nem fogunk találni a problémákra megoldást.

Teljesen igazuk van azoknak, akik különböző formában azt mondják, hogy az a dolgunk közösen, hogy ne induljon el senki ezen az úton. Vagyis nyilván a megelőzésre kell a legnagyobb erővel koncentrálni. És azt gondolom, igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy de ha már elindult ezen az úton, akkor a lehető legérzékenyebb eszközrendszert keressük meg, hogy eltérítsük erről az útról, netán visszafordítsuk egy normális irányba azt, aki ezen a veszélyes úton elindult, ezen az önsorsrontó úton elindult.

Ezért azt gondolom, hogy sokkal árnyaltabb megoldásokra van szükség, mint hogy büntetés vagy nem büntetés, hogy liberalizált piac vagy nem liberalizált piac. Nem hiszem, hogy ezek eredményre vezetnek. Ha abban tudnánk keresni megoldásokat, hogy ezt az árnyalt eszközrendszert tovább árnyaljuk, akkor azt gondolom, hogy sikeresebbek leszünk.

Többen hivatkoztak a jelentésben - főleg ellenzéki oldalról - arra az állításra, hogy a magyar lakosság 90 százaléka elítéli, és hogy nagyon magas számban büntetendőnek tartja. Ha ezen a logikán haladnánk, akkor azt is lehetne mondani, hogy mivel a magyar lakosság döntő többsége a tévéműsorok közül a valóságshow típusú műsorokat meg a bűnténnyel, erőszakkal foglalkozó filmeket választja, ezért aztán azt kellene adni a televíziókban; akkor azt gondolom, eléggé buta következtetésre jutnánk. Nem hiszem, hogy ilyen módon leegyszerűsíthető a dolog. Nekünk pont az a felelősségünk, hogy a probléma lényegéhez illeszkedő megoldást, megoldásokat, egy árnyalt eszközrendszert alakítsunk ki, állítsunk föl.

A megelőző programokról sokféle megjegyzés elhangzott, még egészen a vita elején Ágh Péter említette, hogy erre kevés a központi támogatás. Hát persze, mindig kevés. Én nem vitatom, nincs az a szám, amire ne lehetne azt mondani, hogy még többet kellene, még többet kellene tenni. De azért hadd tegyem hozzá, hogy hál' istennek ezek a megelőző programok nagyon sok helyen központi támogatás nélkül is működnek, mert épeszű módon intézmények, oktatási intézmények, civil szervezetek, hatóságok együttműködésében működnek ezek a programok, nem várják, hogy majd a központi költségvetés valamikor valahonnan kifizeti ezeket, hanem van felelősségérzetük, és megcsinálják. Azt gondolom, hogy ehhez kell támogatást nyújtani, és nemcsak egyedül a központi költségvetésbe belenézni.

Többen vetették fel, hogy a kábítószerügy presztízse csökkent a kormányzati struktúrában - Pettkó András, Zsigó Róbert és mások. Én azt gondolom, hogy ez is egy végletes leegyszerűsítése a dolognak. Ha az államtitkárok meg főosztályok számától függne, hogy egy ügynek milyen presztízse van, akkor százával lehetne minisztériumokat, főosztályokat létrehozni, államtitkárokat, főosztályvezetőket kinevezni, és azt mondani, hogy ettől lett presztízse az ügynek. Ha ilyen végletesen leegyszerűsítjük, akkor nem hiszem, hogy eredményre jutunk. Az, hogy mi történik, az a kérdés. Kétfős apparátussal is meg lehet szervezni nagyon fontos történéseket, és százfős apparátussal is lehet önmozgást csinálni, marha drágán vagy baromi drágán. Azt gondolom, hogy nem ebbe az irányba kellene menni, hogy az apparátusokat duzzasztani, hanem abba az irányba, hogy létező, valóságos programok folyjanak a megelőzés érdekében.

Többen direkten, néhányan csak árnyaltan utaltak arra - Ágh Péter, László Tamás, Hoffmann Rózsa és mások -, mintha a kormány, hol azt mondják, hogy támogatja, hol azt, hogy eltűri, hogy azt, hogy saját maga talán népszerűsíti azt a szemléletmódot, ami kábítószer-fogyasztásra buzdít. A leghatározottabban szeretném ezt visszautasítani. A kormány soha ilyet nem csinált. És minden olyan csúcstatást, állítást, ráutalást, ami a kormányt ezzel vádolja meg, itt a parlament falai között bármikor és a leghatározottabban vissza fogok utasítani, mert nincs ilyen kormányzati szándék, nem tudnak kimutatni olyan kormányzati lépést, ami ilyen kormányzati szándékot mutatna. Egyetlen olyan esetet nem tudnak mondani, ami ne azt bizonyította volna, hogy a kormány eltökélten, a leghatározottabban dolgozik a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében.

Úgyhogy kikérem magamnak, hogy ilyen csúsztatásokat eresszenek el, kikérem magamnak a kormány nevében, hogy a kormányt ilyen gyanúba hozzák. Nincs ilyen szándék sem, még véletlenül sincs ilyen cselekvés sem, úgyhogy erre szeretném felhívni a figyelmet. (Dr. Hoffmann Rózsa: Mi meg kikérjük magunknak, ilyet nem állítottunk.) Tessék visszanézni a jegyzőkönyvet, és az alapján majd meg fogja érteni, hogy miért mondtam.

Hoffmann Rózsa beszélt egyébként a koordináció hiányáról is. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a koordinációnak kormányzati szinten van egy korlátja, egy lehetősége, ami a kormányzati koordinációt illeti, ez megvalósítható, ez létezik. Ez a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban létezik. Épp most bővítettük a civil szférával is a képviseleti lehetőséget, hogy még nagyobb legyen a koordináció. Amire utal a jelentés, az az, hogy nincs minden eszköz a kormány kezében, nem mindenható a kormány, hogy minden problémánál ott legyen, és az ilyen típusú koordinációnak vannak nehézségei. De ez nem azt jelenti, hogy a kormány nem óhajtaná koordinálni az egyes szereplők lépéseit. Dehogynem. Csak van egy korlátja ennek, mert szerencsére ma már a magyar társadalom annyira tagolt, annyira demokratikus és annyira többszektorú, hogy nemcsak kormány van, nem egyedül a kormány tehet a probléma visszaszorítása érdekében.

Pettkó András több mindent felvetett mintegy huszonöt hozzászólásában. Én ezekből háromra szeretnék reagálni. (Pettkó András közbeszólása.) Az egyik ez az elég hosszú polémia, aztán sok kétperces beszélgetés is lett, ez a Btk. újratárgyalása öt év múlva, körülbelül ezzel tudnám jellemezni. Tudom, hogy nincs mindenki megelégedve a büntető törvénykönyv jelenlegi szövegével, de most nem ez volt a napirend, ez egy öt évvel ezelőtti napirend volt. (Pettkó András: A jelentésben benne van, három oldalon keresztül.) Az mint történés van benne, természetesen, nem maga a büntető törvénykönyv van benne. (Pettkó András közbeszólása.) Úgy gondolom, hogy ezt a vitát, ha szükséges, majd egy indítvánnyal le fogjuk folyatni. Nincs arra most szándék, hogy a kormány a Btk. módosítására javaslatot nyújtson be.

A másik. Elhangzott egy javaslat, hogy az ifjúsági fesztiválokon folytassunk drogszűrést. Az elhangzott formában ez meglehetősen kétértelmű javaslat, ezért én szeretném világossá tenni, hogy olyan megoldást, hogy mondjuk, a Szigeten vagy az EFOTT-on vagy bárhol a belépés feltétele egy drogszűrés legyen, ezt gondolom, nem akarja, képviselő úr, mert ilyet a kormány sose fog vállalni. Ha arra gondolt, hogy ezeken a rendezvényeken legyen mód szűrésre, akkor természetesen egyetértek. De ez két külön dolog, és remélem, hogy ön sem abban az értelemben mondta a javaslatát, hogy ez itt valamifajta szűrés legyen arra vonatkozóan, hogy ki az, aki ilyen rendezvényeken részt vehet vagy nem vehet részt. (Pettkó András közbeszólása.)

A harmadik a költségvetési források tízéves áttekintése, ezt Gusztos Péter is említette. (Pettkó András: Megígértétek, hogy támogatjátok, és egy fillért sem adtatok az előző évben sem.) Képviselő Úr! Volt harminc alkalma hozzászólni, várja már meg ezt a 15 percet, amit én elmondok erre reagálásként. Talán nem kell annyira idegesnek lenni, egy ilyen három és félórás vita után nyugodtak lehetünk, már ki is pihenhettük a legindulatosabb részeket is.

(16.20)

Ami a költségvetési forrásokat illeti: egyrészt, ami direktben kimutatható, azt bármilyen részletességgel készek vagyunk rendelkezésre bocsátani, de hozzáteszem, az éves zárszámadáskor az utolsó fillérig megnézhetik, hogy hol vannak a költségvetési források. Tehát igazából nem nagyon értem a speciális igényt. Tessék megnézni az elmúlt tíz év zárszámadási törvényjavaslatait, azok kiegészítő köteteit! Ott van önök előtt, nincs ebben semmi újdonság, semmi titokzatosság, minden megkereshető. Csak akkor bele fognak bukni abba a nehézségbe, amiben a kormány is benne van, nevezetesen, hogy év mint év más típusú kimutatásokat készítettek a kormányok, tehát nem összehasonlíthatók, mondjuk, az elmúlt tíz évben, év mint év a direkt és az indirekt típusú költségek igen nehezen választhatók szét.

Az egyik tudományos intézettől külön rendeltünk a jelentés készítésekor egy olyan kutatást, amely kimutatja a magyar államháztartási rendszerben, hogy hol mennyi forrás van a kábítószer-probléma megelőzésére, visszaszorítására, egyáltalán ilyen összefüggésben mennyi államháztartási forrás fedezhető fel. Ha érdekli a képviselő urat, át fogom küldeni a tanulmány szövegét, ami módszertanilag elemzi, hogyan lehet egyáltalán kihámozni az elmúlt évek költségvetési adataiból a probléma visszaszorítása érdekében felhasznált költségeket. Röviden úgy lehet jellemezni, hogy nem egyszerű. Ugyanis módszertanilag nehéz megállapítani, merthogy a rendőrség, az önkormányzat és a kormány által társfinanszírozott, ön által említett DADA megelőző programot egy iskolában éppen ki finanszírozta, kinek a költségvetésében jelenik meg, ezt elég nehéz lesz kihámozni. Előfordulhat, hogy a jelenlegi adatszolgáltatási rendszerben ez három helyen fog megjelenni, és azt hisszük, hogy háromszor történt a dolog, miközben pedig csak egyetlenegyszer, csak mind a három szereplő elszámolja a maga területén. Egyszóval nem könnyű a dolog. A rendelkezésre álló adatokat eljuttatjuk, mert semmi nem titok, hiszen ebben a kérdésben természetesen nem szabad semmilyen ügynek titoknak lenni. Ha valaki ilyet feltételez, az tévúton jár.

László Tamás említette hozzászólásában a stratégia és az intézményrendszer problémáját. A stratégiát illetően azt tudom mondani - Pettkó András is érintette utolsó hozzászólásában -, hogy ezt konszenzussal elfogadtuk. Kritizálhatjuk így két évvel a vége előtt, lehet, semmi akadálya nincs, de azért mégiscsak az a helyzet, hogy ezt a stratégiát ki jó szívvel, ki húzódozva, de mégiscsak közösen fogadtuk el, s még van belőle két esztendő. Egy 2009-es, hasonlóan konszenzus közeli helyzetet érdemes lesz előkészítenünk. Én nem viszonyulok kritikusan a stratégia felé, a kormány sem, amely egy konszenzust igyekszik végrehajtani, még akkor is, ha túl sok célkitűzés van benne, akkor is, ha esetleg az új képviselőknek nem feltétlenül tetszik vagy nem ugyanúgy tetszik.

Ami az intézményrendszert illeti: egymás után következő kormányok intézkedéseként állt elő ez az intézményi helyzet. Én nem látom veszélyesen túlstrukturáltnak, de ahogy ön is említette és mások is említették a vitában, én is lehetségesnek látok ésszerűsítéseket a rendszerben, és a párhuzamosságok kiszűrését azért, hogy a meglévő forrásokat hatékonyan használhassuk fel. De azért előre szeretném kérni önöket, hogy a "van sapkája, nincs sapkája" elvet ne alkalmazzák. Amikor ezt majd megtesszük, akkor lehet, hogy valaki interpellálni fog, hogy most szünteti meg a legfontosabb kábítószer-ellenes intézményt a kormány, hogyan lehet ilyen lélektelen, hogyan lehet ennyire kegyetlen, és nem figyel oda a problémára, egyebek. A mozinak ugyanis ez szokott lenni a következő része. Ezért e tekintetben szeretném kérni az együttműködésüket és együttgondolkodásukat, hogy az intézményrendszer korszerűsítésének ne csak az egyik felét, hanem a másik felét is lássák.

Befejezésül: őszinte örömömre szolgál - ezt megint a kormány nevében mondom -, hogy létrejött a parlamentben az eseti bizottság. Elnök úrnak és a bizottság tagjainak a kormány, azon belül a témáért felelős Szociális és Munkaügyi Minisztérium bármikor a rendelkezésére áll. Kifejezetten fontosnak tartjuk, hogy az eseti bizottságban együttműködő szakpolitikusok ennél talán még alaposabban, árnyaltabban és differenciáltabban nyúljanak hozzá a probléma megoldása érdekében az egyes kérdéskörökhöz. Ebben készséggel állunk rendelkezésre. S abban is bízom, hogy ennek az eseti bizottságnak a munkája eredményezheti egy új konszenzus kialakítását a 2009-től belépő új stratégia kialakításában. Ebben a legnagyobb együttműködési szándékról szeretném önöket e helyütt is biztosítani.

Köszönöm szépen a figyelmet. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu