DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. Kedves Gusztos Péter, én a felszólalásomban arról beszéltem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt hogyan látja a 2002-2005 közötti időszakról szóló jelentést. Ön állította a felszólalásában, hogy a konzervatívok a büntetőjog szigorításában látják a megoldást. Én éppen ellenkezőleg, onnan a pulpitusról felhívtam a figyelmet az adatokra, a tényekre, a rossz helyzetre, és kijelentettem, hogy a megelőzés, a prevenció és az elterelés a mi szempontunk szerint is a legfontosabb eszköz.
Ezért a mostani hozzászólásában ezt a keverést nem tartom korrektnek. Talán nem figyelt eléggé, de nem szóltam a büntetőjog szigorításáról, mi több, arról sem szóltam, hogy mi volt a korábbi évek statisztikája. Hiszen a napirendi témánk a 2002-2005 közötti időszak, amelyben egyértelmű a kábítószerhelyzet romlása, ezt az adatok mutatják, és ezt nem írja felül az sem, ha a megelőző 2-3 vagy 5 évben szintén nőttek a mutatók. Megismétlem tehát, azt próbáltam bemutatni, hogy az anyag egyrészt hiányos, ezért meglátásunk szerint nem támogatható, ezt részletesen alá is támasztottam, másrészt pedig arra próbáltam rámutatni, hogy ezek a növekvő mutatók arra intenek bennünket, hogy jobban, hathatósabban kell fellépni a kábítószer témájában.
Tisztelettel kérem, ha idéz valakit, akkor pontosan idézze, mert nem szeretném, hogy így maradjon meg az emlékezetünkben, bár nagyon kevesen vagyunk, hogy én a büntetőjog szigorításáért akár csak szót emeltem volna.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés