PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Winkfein Csaba által elmondottakra szeretnék reagálni. A Magyar Demokrata Fórum nem tűcsereprogram-ellenes, viszont a jelenlegi formában sok olyan hibát látunk, amit, azt gondolom, különböző fajta javításokkal el kell végezni. Az lehetetlen dolog, hogy ahogy az előbb is mondtam, például tízezer forintos nagyságrendben, vagy pedig kétezer forintos nagyságrendben kerül sor egyetlen darab tű vagy egyetlenegy darab fecskendő cserélésére. Amikor valaki fogja magát, bemegy a patikába, és 22, 26 vagy 30 forintért ugyanezt meg tudja kapni, vagy az SZDSZ nyomására, mondjuk, most bemegy egy benzinkúthoz vagy mit tudom én, akárhova máshová, hiszen most már módosítottuk a törvényt, ezek után kicsit viccesen mondva tankolás közben is tudunk tűt vásárolni. Azt gondolom, hogy mindenféleképpen közösen meg kell vizsgálnunk a költséghatékonyságot - ez az egyik.

A másik dolog, amit nagyon fontos dolognak tartok, itt fölmerült a prostituáltak szűrésének a kérdése. A prostitúció szűrése, ha megnézzük a VIII. kerületben, hogy ez annak idején hogy működött, ma másfajta módszerrel, az úgynevezett prostibusszal történik a szűrés, ha valaki összehasonlítja, hogy annak idején a VIII. kerületben azon a bizonyos helyen hány szűrés történt, és a mai szűrésmennyiséget összehasonlítja, akkor azt tudja megállapítani, hogy ugyanannyi pénzért tizedannyi szűrésre kerül sor. Na, képviselőtársaim, ez az a helyzet, amit meg kell vizsgálnunk, hogy helyes-e például egy ilyen programot támogatnunk, amikor tizedannyi szűrés történik meg. Ez a bizottságnak, azt gondolom, majd a feladata lesz.

És a harmadik kérdés, Gusztos Péter képviselőtársam a drogtesztekről beszélt, hogy hatékony vagy nem hatékony. Ma, ha egy szülő hazamegy, és a gyermekéről azt gondolja, hogy kábítószert fogyasztott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor elviszi éjszaka az ügyeletre, és az orvosok is először drogtesztet végeztetnek el a gyermeken, ez az első lépés. És javasolom képviselőtársamnak, hogy menjen el. Mi történik ilyenkor? Az anyuka sír, az apuka pedig üti-veri a gyereket azért, hogy vizeletet produkáljon, mert a gyerek nem hajlandó vizeletet produkálni. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Ez az a dolog, amit a családon belül pillanatokon belül le lehetne rendezni.

Forrás: parlament.hu