PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Gusztos Péter képviselőtársam rosszul emlékezik, hiszen az új Btk. 2001 márciusában lépett életbe, előtte csak egyetlenegy olyan módosítás volt, amit Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke terjesztett be, ez a módosítás pedig arról szólt, hogy ne csak alkoholszondát, hanem drogszondát is lehessen használni, ha baleset történik az utakon. Úgy gondolom, képviselőtársam ezzel egyetért, ha rendőrök drogos fiatalokkal találkoznak éjszaka, akkor bizony a drogtesztet el tudják végeztetni, ugyanúgy, mint az alkoholtesztet el tudják végeztetni, hiszen aki éjszaka diszkóból drogos befolyásoltság alatt utazik, az nemcsak saját magára veszélyes, hanem azokra is, akik a közúton még közlekednek.

A másik, amit szeretnék mondani: Török Zsolt képviselőtársam sajnos már nincs itt a teremben, a KEF-ek működéséről beszélt. Javaslom képviselőtársamnak, és kérem államtitkár úrtól, hogy a minisztérium juttassa el mindegyik képviselőnek, aki most itt az ülésteremben van, a MATRA-projektet, angol és magyar változatban - mind a rövid, mind a hosszú változatot szeretnénk megkapni.

Úgy gondolom, hogy ennek különös akadálya nem lehet, és remélem, hogy meg fogjuk kapni, bár körülbelül hatszor kértem már különféle módon, de most ezt ismét meg fogom tenni. Mert abban a KEF-ekre vannak különböző fajta megállapítások, hogy a KEF-ek tekintetében mik a problémák, és a KEF-ek tekintetében egyáltalán hogy kellene továbblépnünk. Tehát ajánlom mindenkinek, akit ez a téma, a KEF-ek működése érdekel.

A másik nagyon fontos kérdés, amiről Csáky András képviselőtársam beszélt, ez az AIDS- és a hepatitis B-C-szűrések. Itt ismét azt kérem a minisztérium politikai államtitkárától és a minisztérium vezetésétől, hogy biztosítsák a nagy ifjúsági fesztiválokon a fiatalok szűrését. (Dr. Csáky András: Úgy van!)

Forrás: parlament.hu