WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek, és meg szeretném ragadni itt az alkalmat, hiszen több képviselőtársam is itt volt, és többször felhozták az eseti bizottságot. Nagyon szívesen látjuk a bizottságban a képviselőtársainkat, a parlament honlapján fent van, hogy mikor ülésezik a bizottság. Legközelebb holnap délben jöhetnek, és várjuk önöket nagy szeretettel. Ott kimondottan - ahogyan az első ülésen is, bízom benne, hogy a holnapi ülésen is - szakmai alapon közelítjük meg ezt a kérdést.

Egy pontban még szeretnék pontosítani. A Magyar Szocialista Párt korábban albizottságot javasolt ebben a témában, az MDF jelezte felénk, hogy ők nincsenek benne az adott szakbizottságban. Természetesen meg tudtunk állapodni, hogy ebben az esetben eseti bizottságot kezdeményezünk, jöjjön létre egy ilyen. Annak pedig külön örülök, hogy az öt párt együttes kezdeményezésére létre is jött és meg is alakult ez a bizottság.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu