BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves a megértése, hogy nem tudhatok mindenről, de úgy tűnik, az államtitkár asszony pedig arról nem tud, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az emberi jogi bizottsághoz fordult, és vizsgálatot kér nagyon sürgősen a bezárás körülményeit illetően. Tehát nem egyszerűen csak egyfajta ellenzéki morgolódásról van szó, hanem egy általunk kétharmados többséggel megválasztott testületnek a vezetője mondja azt, hogy "Tekintettel a speciális betegcsoport korlátozott érdekérvényesítő képességére, a vizsgálatok befejezéséig haladéktalanul gondoskodni kell az átalakítás lebonyolítását koordináló szakmai grémium felállításáról, amely egyúttal felelősséget is vállal az átszervezésért".
(15.50)
Ezzel egy időben pedig ugyancsak gondoskodni kell az OEP általi finanszírozás további folyósításáról és a folyamatos ellátásról." Én azt gondolom, hogy ezek olyan szavak és olyan felhívás, amit nem lehet elengedni a füle mellett a felelős kormányzatnak, nehogy aztán magunkat is egy múlt századi tébolydában érezzük itt, ebben a Házban.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés