DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm a szót. Köszönöm az érdeklődésüket, látom, felkeltette a figyelmüket, hogy vajon mi a különbség Gál J. Zoltán és egy topmenedzser között.

Tisztelt Államtitkár Úr! Január 1-jével az állami alkalmazottak bére hivatalosan 6 százalékot emelkedett, a béreket terhelő levonások miatt azonban valójában kevesebb fizetést kaptak kézhez a tavalyinál.

(14.50)

2007-re a konvergenciaprogram mintegy 20 ezer fős létszámcsökkentést helyez kilátásba a közigazgatásban, a tavalyi 12 ezres leépítés után. A közszférán kívül foglalkoztatottak fizetését is figyelembe véve a tavalyi év azonos időszakához képest a reálbérek közel 7 százalékkal csökkentek.

Önök 2002 óta olcsóbb és takarékosabb államot hirdetnek. Ezt az ígéretüket eddig sem teljesítették, az azonban példátlan, hogy miközben csökkennek a reálbérek, és napról napra szűnnek meg a munkahelyek, a miniszterelnök saját maga és államtitkárai fizetését átlagban 20-25 százalékkal megemelte. Gyurcsány Ferenc 15 államtitkár esetében élt - egyedi elbírálás alapján - a rendkívüli fizetésemeléssel, ami átlagosan 200 ezer forint növekedést jelentett az érintetteknek. A szaktárcákat vezető miniszterek 48 szakállamtitkárnak ítéltek meg egyedi béremelést, úgymond "rendkívüli teljesítményük" honorálásáért.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ön szerint az államtitkári állás ma nem fizet jól hazánkban, a kormány pedig az üzleti életből akar topmenedzsereket átcsábítani az állami szférába, ezért emelte meg az államtitkárok fizetését, havi közel 1 millió 200 ezer forintra. Ön szerint ez a bér még mindig kevés (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kevés is!), hiszen egy topmenedzser ennek a dupláját is megkeresi egy magyarországi multicégnél.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Itt van például Ficsor Ádám, az FVM 27 éves szakállamtitkára, akit a kőkemény üzleti szférából, az MSZP nemzeti fejlesztési tagozatának elnökségéből, illetve a BalEgyenes Munkacsoport szervezői közül sikerült elcsábítania Gyurcsány Ferencnek. (Dr. Géczi József Alajos közbeszól.)

Tisztelt Államtitkár Úr! Komolyan gondolták, hogy miközben országosan csökkennek a reálbérek, a közszférában 20 ezres létszámleépítést hajtanak végre, a szakszervezetek pedig legalább inflációkövető béremelést kérnek, akkor az államtitkárok fizetését az egynegyedével megemelik? Ez lenne az olcsóbb állam? Vagy így néz ki, amikor az új arisztokrácia magán kezdi a spórolást?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Bravó!)

Forrás: parlament.hu