ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr 2007. április 6-án 2/2006. (IV. 6.) miniszterelnöki rendeletében dr. Molnár Lajosnak az egészségügyi miniszteri megbízatásáról való lemondása miatt a központi államigazgatási szervekről, továbbá a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 40. §-ának (2) bekezdése alapján az egészségügyi miniszteri feladatok ideiglenes ellátásával dr. Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert bízta meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat, ezt az elektronikus futárpostával valamennyi képviselőtársam kézhez kapta. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.
Most napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a napirendi ajánlás kilenc indítvány általános vitájával egészüljön ki, továbbá javaslatot tett a napirend módosítására is. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről a javaslatokról.
A Fidesz-képviselőcsoport indítványának megfelelően az általuk kezdeményezett kiegészítésekről, tisztelt képviselőtársaim, gépi szavazással határozunk.
Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény módosításáról szóló T/1376. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 79 igen szavazattal, 174 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett elutasította az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a kormányzati negyed kialakítására vonatkozó kormánydöntés pénzügyi hatásainak állami számvevőszéki vizsgálatáról szóló H/1723. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 78 igen szavazattal, 182 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a kiegészítésre vonatkozó indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 76 igen szavazattal, 192 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/1720. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt 85 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló T/1719. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 89 igen szavazattal, 190 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül elutasította.
(14.10)
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 85 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/297. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 84 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/296. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 81 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 87 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy a "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégiáról 2007-2032. című, H/2284. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitája mai ülésünkön ne záruljon le. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig az elnöki jogkörben előterjesztett napirendiajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Jól látható többség támogatja a napirendi ajánlást.
Tisztelt Képviselőtársaim! 14 óra 13 perc van, áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések tárgyalására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gruber Attila, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a külügyminiszterhez: "Magyar stratégiai informatika orosz kormánykézen?" címmel. Tájékoztatom a képviselő urat (Zaj. - Az elnök csenget.), hogy válaszadásra a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter urat jelölte ki.
Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés