GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, megint átmeneti év van, ugyanolyan átmeneti év, mint amilyen a csatlakozás éve volt, hiszen április 30-ig valamennyi korábbi támogatási rendszert működtetjük. Az ezzel kapcsolatos rendeletmódosítás megjelent, abban érdemi változtatást nem alkalmaztunk az elmúlt évtől. S már ebben a rendeletmódosításban megjelentettünk olyan új jogszabályt, ami már a május 1-je után is működtethető támogatásokat tartalmazza. Ez konkrétan az agrárkár-enyhítési rendszer - ami természetesen az Unióval egyeztetett -, a kedvezőbb birtokméret kialakításához szükséges termőföldvásárlás támogatása és az állattartó telepeken keletkező hulladékártalmatlanítás támogatása. Ezek az Európai Unióval egyeztetett támogatási formák, és május 1-je után is hatályban marad az ezeket szabályozó jogszabály.
A Bizottsághoz bejelentésre került, és várhatóan napokon belül elfogadásra kerül a mezőgazdasági beruházásokhoz kapcsolódó gépvásárlás, lízing állattartó telepek korszerűsítésénél azoknak a termelőknek, akik nem vehetik vagy nem tudják igénybe venni az EMVA-ból kialakított támogatásokat. Ez szintén elfogadható az Európai Unió számára.
(16.10)
Egy olyan konstrukció van, egy olyan támogatási forma, amit most kvázi közvetlen támogatásként adunk a sertés- és a baromfitartóknak. Ebben nagy vitánk van, és várhatóan az a támogatási rendelet, amennyiben sikerül meggyőzni az Európai Uniót, ugyanúgy május 1-jei hatállyal fog megjelenni, csak valószínűleg visszamenőlegesen. Hiszen azt nem tudom ígérni, hogy május 1-jéig a vitánkat le tudjuk zárni, de nem szeretnénk visszavonulni ebből a konstrukcióból. Készülve arra az eshetőségre, ha mégsem sikerül ezt a támogatási rendszert fenntartanunk május 1-je után, akkor ugyancsak az állattartóknak egy másik jogcímmel kívánunk élni. De addig azt nem akartuk az Európai Uniónak bejelenteni, akkreditáltatni, amíg ezt a vitát le nem folytatjuk, hiszen így lenne a legegyszerűbb odaadni továbbra is a támogatást. Az egy percben még elmondom az ezzel kapcsolatos álláspontot.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés