DEMENDI LÁSZLÓ, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság 2007. április 16-ai ülésén tárgyalta a T/2669. számú törvényjavaslatot, amely az egyes adótörvények módosításáról szól.

A törvényjavaslat az alábbi törvények módosítását érinti: a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt, a személyi jövedelemadóról szóló törvényt és az adózás rendjéről szóló törvényt. A bizottság egyértelműsítette többségi véleménnyel, hogy az államháztartás konszolidációs programjának végrehajtása során szükségesnek tartja a fekete- és a szürkegazdaság kifehérítését. Fontos, hogy a közteherviselésben részt vevők köre szélesedjen, ugyanakkor az alkotmánybírósági határozat figyelembevételével érvényre kell juttatni a tényleges helyzet bizonyításának lehetőségét az adó megfizetésére kötelezett számára. Ezen túlmenően a többségi javaslat megállapította, hogy a törvényjavaslat több pontosító jellegű előírást is tartalmaz, amely a szabályozást egyértelműsíti és érthetővé teszi.

A szakbizottság ülésén az elhangzott véleménynyilvánítások többsége érthető módon a bizottság nevéből és feladatából fakadóan is a 4. §-hoz kapcsolódott. A vélemények azonosak voltak abban, hogy ennek pontosítása feltétlenül szükséges, de a szabályozás tartalmát illetően a javaslattól eltérő vélemények is megfogalmazásra kerültek. Bár szeretném megjegyezni, hogy az elhangzott vélemények egy része a benyújtott törvényjavaslatot nem érinti. Ettől függetlenül és ezzel együtt is prognosztizálható, hogy módosító indítványok kerülnek benyújtásra, amelyek a törvényjavaslat változtatását kezdeményezni fogják.

A bizottság összességében többségi szavazással 12:10 arányban általános vitára alkalmasnak tartja a benyújtott törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu