DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, a vita kapcsán, azt gondolom, még eddig úgy tűnt, hogy Gegesy képviselő urat meg lehet győzni arról, hogy új adót nem szabad kivetni a mai magyar gazdaságban július 1-jével. Ha úgy gondolják, folytatva a javaslatokat, ez január 1-jével lenne a jogállamiság alapelveinek megfelelő. Ne év közben változtassunk adótörvényeket!

Másrészről azért nem kívánunk még a szövegről beszélni, mert jelenleg az adónak az elhagyására próbálok még érveket adni. Az általános vita erre alkalmat ad, hiszen a bizottságban elutasítottuk a vitára való alkalmasságát is, ennek az érveit próbáljuk összegyűjteni. Egyébként a Házszabály szerint is a részletes vitában kell a szövegről a vitát lefolytatni; csak emlékeztetőül mondom, itt több képviselő is ezt feszegette.

Hiányzik az APEH ellenőrzési költségeinek az ismerete, mennyivel fog többe kerülni az adóhivatal ezen 160-200 ezer új adóellenőrzés következtében. Erre nem kaptunk választ. Egy dolog, hogy szajkózzuk vagy szajkózzák önök, hogy de 10-15 milliárd forint majd be fog jönni. Na de mibe fog kerülni? - ha már az egész költségvetésnek az összhangját nézzük. Ráadásul: ha azok a cégek, amelyek ezen többletadóterhek miatt, mert jövedelem nélkül kell adót fizetniük, megszűnnek, akkor annak mennyi adója és járuléka fog kiesni a központi költségvetésből? Erre van-e válaszuk? Ezt kérjük számon. Előkészítették-e ezt a törvényt úgy, hogy valóban egyáltalán az az önök által emlegetett 10-15 milliárd forint be fog jönni? Nem fog bejönni.

Ezért mondjuk azt és fideszes gazdaságpolitikusként kell mondanunk azt, hogy a kis- és középvállalkozók pártjára kell állni ebben a kérdésben, mert ők öngondoskodni kívánnak a családjukról, azért fizetnek személyi jövedelemadót és járulékot, és nem támogathatjuk azt, hogy csak szigorú fiskális szemlélet szerint még kevesebb bevétel érkezzen ide, ráadásul kevesebb vállalkozás, kevesebb munkahely lesz.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu