DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Felháborodásomnak kell hangot adni, hogy egy népi kezdeményezéssel kapcsolatban ilyen eljárást folytat a Ház. Kérem elnök urat, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy kerüljön kivizsgálásra, hogy mindazok ellenére, hogy a házelnök asszony több ízben kijelentette, hogy kerülni kell a plenáris üléssel párhuzamos bizottsági üléseket, mert ez lehetetlenné teszi a parlament működését, egy ilyen fontos és hangsúlyozom, népi kezdeményezés kapcsán ez most itt megtörténhetett.
Ez lényegében az állampolgárok akaratának a semmibe vétele, úgyhogy ennek mindenféleképpen hangot kellett adjak a Magyar Demokrata Fórum nevében. Kérem elnök urat, hogy az ezzel kapcsolatos szükséges lépéseket tegye meg.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés