BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyugtalansággal tölt el a vita későbbi kimenetelére vonatkozóan, hogy azt láttam, Pelczné hozzászólása alatt az államtitkár úr reakciót nem igazán mutatott a konkrétan felsorolt javaslatokra, a jegyzetelés nem volt igazán meggyőző, s az sem, hogy a későbbiekben ezekre reagálni fog. Attól tartok - nyugtasson meg, hogy nem kell ettől tartanom -, hogy az történik majd, mint az előző napirendi pont végén, amikor meglehetősen arrogánsan közölte a hozzászóló képviselőtársaimmal, hogy már megegyezett az érintettekkel, egyébként pedig mi miért tudálékoskodunk olyan nagyon.

(21.00)

Örülnék neki, amikor itt az összegzését el fogja mondani, vagy egyáltalán reagálni fog a mondandónkra, akkor nem azzal fogja kezdeni, hogy ezt már levajaztam az úttörőszövetség ügyvezető elnökével, tehát itt nekünk már nem igazán kell ezzel foglalkozni. Úgy, ahogy az előző napirendnél elfelejtette államtitkár úr, hogy a kormányzat, teljesen mindegy, hogy kivel tárgyal, akkor is a Magyar Országgyűlésnek tartozik beszámolással, és a Magyar Országgyűlés képviselői joggal és alappal elmondhatják a véleményüket minden előterjesztésről, bárkivel is egyezett meg előtte államtitkár úr. Remélem, hogy ennek a napirendi pontnak a végén nem ez lesz a végkimenetele a hozzászólásának.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu