DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim tájékoztatására hadd mondjak néhány adatot arról, hogy az Európa Tanács áprilisban vitatta az európai energiapolitika jelenségeit, és ennek kapcsán nagyon érdekes eredményekre jutottak ebben a vitában a résztvevők, igen nagy érdeklődést váltott ki a vita.

Azt mindenki tudja nyilván, az Európa Tanács sokkal szélesebb összefogását tartalmazza az európai, sőt Európán túli államoknak, mint az Európai Unió, és az Európa Tanácsban igen jelentős szerepet játszik Oroszország. Tehát ha egy kérdésben olyan közvélemény alakul ki, amely nem teljesen kvadrál az orosz véleménnyel, akkor az itt, ebben a helyzetben még fokozottabban tekintetbe vehető.

Egyértelmű volt a többségi vélemény, hogy az európai energiapolitika nem lehet, nem kerülhet a zsákutcájába hatalmi politikának, és erre láttak veszélyforrást abban, ahogy az energiapolitika megjelenik Oroszország részéről.

(A jegyzői széket Béki Gabriella foglalja el.)

Ezért érezték fontosnak azt, hogy igenis diverzifikálni kell a forrásokat, akár olyan módon is, amit Podolák képviselőtársam mondott. Igaz, hogy egy irányból jönnek, de azért az az egy irány nem egy hatalmi területről szól, nem egy ország területéről szól, hiszen Türkménia, Kazahsztán és Irán természetesen nem azonos Oroszországgal. Nagyon jól tudjuk, hogy Oroszország viszont megpróbálja az ottani földgázforrásokat is, legalábbis vásárlás útján tranzitfeladatként kezelni. De ez nagyon élesen megfogalmazódott az Európa Tanácsban, hogy energiapolitika, versenypolitika, diverzifikáció, ez helyénvaló dolog, ha az üzleti szempontok érvényesülnek, az helyénvaló dolog, de ha ez hatalmi politikának rendelődik alá, akkor ez elől igen keményen elzárkózott az Európa Tanács részt vevő tagjainak többsége.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu