HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy Tóth Károly egy kicsit keveri a szezont a fazonnal, most ugyanis egy másik törvényről beszélünk, képviselő úr. S ha már a nagy dohányos elragadtatásában szót kért, arra azért szeretném felhívni a tisztelt figyelmét, hogy a nemdohányzók a nemdohányzó magatartásukkal nem szokták zavarni a dohányosokat, ugyanakkor a dohányosok a dohányzással igenis nagyon komolyan - mondom én, mert engem is nagyon zavar a dolog - zavarják a nem dohányosokat. Ez azért bizonyos értelemben egyfajta alapvetés a dologban, s függetlenül attól, hogy dohányosok vagy nemdohányzók vagyunk, ez a fajta megközelítés igaz. Úgy érzem, hogy ön a felszólalásában ezt egyáltalán nem vette figyelembe, az ön megközelítése, hozzáállása, a témában való szocializációja egészen más jellegű, ezért nagyon ide nem valónak vélem, és kérem szépen, ha lehet, eszerint gondolja át a dolgot.
Egyébként pedig ha az a problémája a sok utazással, hogy nem tud jóízűen dohányozni az IC-ken, mert már nincs olyan számú kocsi, amely korábban dohányzókocsi volt, akkor arra biztatom, hogy ha nem is interpellációval, de legalább írásbeli kérdéssel forduljon Kóka Jánoshoz, hogy ezt a skandalumot rendezzék. Bár szerintem az nagyon rendben lenne, hogy - ahogy nemdohányzó repülők vannak, amelyeken, például egy tengerentúli járaton hosszú-hosszú órákig utaznak - itthon, Magyarországon nemdohányzó vonatok is lennének. Persze, nem oly nagyok a távolságok, de sokszor itt is hosszú-hosszú órákat tud utazni az ember.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(18.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés