KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor röviden indokolnám a törvénymódosítás lényegét. (Az elnök csenget.)
A dohányzás egészségre ártalmassága közismert. A korán kialakult fizikai és lelki függés hosszú távon komoly betegségeket, így többek között tüdőrákot, szívbetegséget okozhat. A dohányzással kapcsolatos jogi szabályozásban különös figyelmet kell fordítani ezért a gyermekek és a fiatalkorúak egészségének a védelmére, hiszen a dohányzásra, mint ahogy mindannyian tudjuk, könnyebb rászokni, mint később arról leszokni. A megelőzés tehát jóval hatékonyabb és költségkímélőbb egészségvédelmi módszer.
A fiatalkori dohányzás olyan társadalmi probléma, amelynek megoldásához a politikának is lépnie kell. A jövőben nagyobb mértékben kell támogatnia az Országgyűlésnek a különböző dohánytermékek ellen szóló kampányokat, és emellett meg kell erősíteni azon jogszabályokat, amelyek megakadályozzák a gyermekek dohánytermékhez jutását.
A hatályos jogi szabályozás, így a nemdohányzók védelméről szóló 1999-es törvény nem biztosít kellő védelmet a 18. életévüket be nem töltött személyek tekintetében, hiszen mindössze a dohánytermékek részükre történő árusításának tilalmát mondja ki, továbbá hozzá fűződő jogkövetkezményként a fogyasztóvédelmi bírság kiszabását helyezi kilátásba. Ez esetenként 30, illetve 50 ezer forintot jelent, azaz hogyha valaki 18 év alattiaknak árusít dohányterméket, illetve cigarettát, és ez tettenérés esetén bebizonyosodik, akkor 30, maximum 50 ezer forintos bírsággal kell számolnia.
A kiskereskedelemben történő dohánytermékek árusításának feltételét jelenleg a 4/1997-es kormányrendelet tartalmazza, a területileg illetékes jegyző hatáskörébe utalva a működési engedély kiadását, amely a jövedéki termékek, így a dohánytermékek árusítására biztosít lehetőséget. A működési engedély mellékletében külön feltüntetésre kerülő jövedéki termékek alapján lesz jogosult a nem jövedéki engedélyes kiskereskedő dohánytermék árusítására.
Jelen módosításunk célja az, hogy a jogszabályi tilalmat megszegő kereskedő működési engedélyéből a dohánytermék árusítására jogosító rendelkezés a fogyasztóvédelmi hatóság intézkedése eredményeképpen visszavonásra kerüljön. Azaz aki a jövőben 18 év alattiaknak kíván dohányterméket, illetve cigarettát árusítani, annak a működési engedélyéből egy évig vonja vissza a jegyző a dohánytermékek, illetve a cigaretták árusítását.
A javaslat elfogadása esetében egy újabb jogkövetkezmény kerülne bevezetésre, így a 18. életévét be nem töltött személyt dohányáruval kiszolgáló kiskereskedelmi egység üzemeltetőjének, mint ahogy az előbb felvázoltam, a dohánytermék forgalmazásától való eltiltása csökkentheti a fiatalkori dohányzók számát az országban, továbbá a dohánytermékeket árusítókat is a jogszabályok betartására ösztönözné.
Egy szomorú statisztikát szeretnék még ismertetni az Országgyűléssel, illetve kedves képviselőtársaimmal. Engedjék meg, hogy felsoroljam az Egészségügyi Minisztérium, illetve az ÁNTSZ ide vonatkozó adatait: a 10-11 éves korosztály 4 százaléka dohányzik Magyarországon, ez összesen 4426 fő; a 11-12 éves korosztályban 9047 fő; a 12-13 éves korosztályban 16 135 fő; ha továbbmegyünk egy évvel, a 14 éveseknél 26 395 fő; 14-15 éves korig 35 ezer fő; eggyel följebb 44 ezer fő; 16-17 éves korig 56 ezer fő; a 17-18 éves korú fiatalok közül pedig 63 ezren dohányoznak rendszeresen.
Összességében elmondhatjuk, hogy 18 év alatt a magyar fiataloknak már a 70 százaléka kipróbálta a dohányárut, illetve a statisztikák azt mutatják, hogy nagyon sokan már rendszeresen dohányoznak.
Örülök annak, hogy a parlamentben egyébként ötpárti egyetértés van azzal kapcsolatosan, hogy a 18 év alattiak kisebb mértékben jussanak hozzá a dohánytermékekhez. Úgy gondolom, hogy a 18 év alattiak egészsége nem politikai kérdés, ezért külön örülök annak, hogy a gazdasági bizottság, az egészségügyi bizottság és az ifjúsági és szociális bizottság is támogatta a javaslatot.
Értelemszerűen még lehet csiszolni a javaslatunkon. Bízom abban, hogy a közös célt nem fogjuk szem elől téveszteni.
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés