PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! A gyógyfürdőkezelésekkel kapcsolatban nemrégiben napirend után is felszólaltam, de - gondolom, a késői időpontra tekintettel - nem volt kormánytag a teremben, aki válaszolt volna. Mivel azonban a Magyar Demokrata Fórum a gyógyfürdő-szolgáltatások támogatását kiemelt egészségpolitikai célkitűzésnek tekinti, fontosnak tartjuk napirenden tartani a kérdést, és kíváncsian várjuk az új egészségügyi miniszter álláspontját is.
Kevés esetben mondhatjuk el magunkról, hogy Magyarország gazdag ország s valódi nagyhatalomnak számít. A termálvízkincs tekintetében azonban nincs okunk szerényen viselkedni, hiszen hazánk az előkelő ötödik helyet foglalja el a világ országai között; 1289 termálforrás, 39 gyógyfürdő, 5 gyógybarlang, 48 elismert ásványvíz, illetve 136 gyógyvízforrás, gyógyiszaplelőhely és mofetta teszi teljessé a képet.
A hazánkba látogató külföldi vendégek 25 százaléka kifejezetten a gyógyfürdők végett keresi fel Magyarországot. Ezért a szakma képviselői egybehangzóan állítják, hogy Magyarország a gyógyturizmus terén lehet igazán versenyképes a nemzetközi turisztikai piacon. Ezt jelzi az Új Magyarország fejlesztési tervben és a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában elfoglalt kiemelt helye is.
Itt kívánom megjegyezni, hogy ennek elérésében jelentős szerepet játszott a 2004-ben az MDF által szervezett "Víz általi egészség" című konferencia. Ennek zárásaként a résztvevők, a szakma képviselői és szakpolitikusok együtt fordultak az akkori miniszterelnökhöz, Medgyessy Péterhez levélben, és kértek a gyógyturizmusnak nemzetgazdasági szerepének megfelelő kormányzati figyelmet és helyet az Új Magyarország fejlesztési tervben.
Az első lépésnél azonban nem állhatunk meg, és nem feledkezhetünk meg a gyógyfürdők egészségvédő és rehabilitációs hatású szerepéről. Hiszen a gyógyfürdőkezelések egészségügyi hatásai bizonyítottak. Mégsem kapnak más gyógykezelésekhez hasonló elbírálást, megfelelő állami támogatást. Az MDF a gyógyfürdő-szolgáltatások támogatását, mint már említettem, kiemelt egészségpolitikai célkitűzésnek tekinti, és reméli, hogy a kormány az egészségügyi reform sodródó lendülete és a nagy társadalmi visszhangot kiváltó intézkedései közepette sem feledkezik meg erről a területről.
Meggyőződésünk szerint ugyanis a gyógyfürdőkezelések rehabilitációs célú igénybevételének eddigi menete átalakításra szorul. Eddig egészségügyi miniszteri rendelet szabta meg a kezelések árát és annak támogatási százalékát. A jelenlegi kezelési árak 2003 óta változatlanul alulkalkuláltak. Egy beteg évente kétszer vehet igénybe támogatott gyógyfürdőkúrát, melynek árából 15 százalékot kell megfizetnie, a többit az OEP állja. Csakhogy az összeg a kezelések valós árának mindössze 40 százalékát fedezi körülbelül. A fennmaradó részt a működtetőnek kell kigazdálkodnia. Jobb híján kénytelen a fürdőjegyek árát emelni, dolgozókat elbocsátani vagy a fejlesztéseket elhalasztani. Végső soron tehát mindig a beteg fizet.
Az egészségügyi tárca tavaly ígéretet tett a gyógyfürdőkezelések árainak emelt összegű támogatására, de ez máig nem valósult meg. Sőt, a tavalyi költségvetésben jóváhagyott 5,9 milliárd forintból is visszatartottak körülbelül 1 milliárd forintot. Az MDF véleménye szerint a betegek javára kell átalakítani a rendszert. A cél: minél jobb szolgáltatás, minél több beteg számára, elérhető áron. Véleményünk szerint nem lenne szabad korlátozni a biztosítási támogatással igénybe vehető gyógyfürdőkezelések számát, hanem a szakorvosra kellene bízni annak eldöntését, mikor van létjogosultsága a kúrának. A kúrák alapárát mindenképpen emelni szükséges, de az állami támogatás mértékével együtt, ami kezeléstípusonként vagy rászorultsági alapon lehetne változó mértékű.
Hogy mindezeken túl miért kell az egészségügyi reformban helyet kapni a gyógyfürdő-szolgáltatásoknak? Alkalmazásukkal például bizonyítottan csökkenthető a gyógyszerfogyasztás. Amíg a gyógyszerpiaci profit 80 százaléka külföldre vándorol, a gyógyfürdőkezelések valós és járulékos haszna is 100 százalékban hazánkat gyarapítja. Sőt, a gyógyfürdőkezelések nélkül bizonyos betegségtípusok esetén teljesen elképzelhetetlen lesz a kormány azon terve, hogy a rokkantnyugdíjasokat visszavezesse a munkaerőpiacra.
Tisztelt Miniszter Asszony! Kérem, ne azzal érveljen, hogy más betegségtípusok kezelésétől kellene elvonni a forrásokat, hogy ezt a területet támogathassák, hiszen mindannyian látjuk, hogy az egész rendszert át kell alakítani. Bízom abban, hogy az egészségügyi tárca végre az önkormányzati és gazdasági tárcához hasonlóan felismeri ezen terület fontosságát, és a gyógyfürdő-szolgáltatás nem esik az egészségügyi reform áldozatául.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés