TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Államtitkár úr, én nem tartottam túlzottnak ezt az adminisztrációt, tehát valakivel megint összetéveszt. Én nem mondtam ilyet a felszólalásomban, hogy ez az adminisztráció túlzott. Éppen ellenkezőleg mondtam. De azt is hozzátettem, hogy nem gondolom, hogy az Országgyűlést ilyen törvényjavaslatokkal, presztízs törvényjavaslattal kellene terhelni. Semmi másról nincs szó, mint a kormányon belüli koalíciós csatározásról.
Az egyik miniszter - a gazdasági - kijelentette, hogy nem lesz ilyen adó, a pénzügyminiszter pedig most megmutatja, hogy lesz ilyen adó. Semmi másról nem szól! Egyébként hangsúlyozom még egyszer önnek, hogy nem a törvényjavaslat és a törvény fogja megteremteni annak a feltételét, hogy ilyen nyilatkozatot a saját költségeiről és egyéb információkról a vállalkozóknak ki kelljen tölteni.
(16.10)
Ez egyszerűen az adóhatóság feladata. Higgye el, semmi szükség erre a törvényjavaslatra! Ezt az adóhatóság - kockázatelemzéssel vagy anélkül - gyönyörűen meg tudná csinálni bármely vállalkozóval, és meg is kell csinálni.
Önnek is elmondom, és felhívom a figyelmüket erre, hogy hihetetlen veszélye van így ennek a törvényjavaslatnak: az a veszélye, hogy a kormány kimondja, mennyi adót vár el a vállalkozásoktól. A jövőben azt fogják számolni, hogy én az árbevételemnek hány százaléka után fizetek társasági adót vagy vállalkozói adót. Ha ez 2 százalék fölötti, akkor azt fogja gondolni, és joggal hiszi azt, hogy ezek szerint nekem le kell vinni ezt 4 százalékról 2 százalékra. Hangsúlyozom itt is, ők úgy mondják: az adómat optimalizálni kell; pont annyi adót kell egy vállalkozónak fizetnie - mondja a vállalkozó -, hogy még éppen megfeleljek az állami költségvetésnek, de nyilván az a jó, ha minél több forrás nálam marad, a vállalkozásomban. Ez alapján a törvényjavaslat alapján joggal hiszik azt, hogy csak 2 százalék árbevétel után kell megfizetni a társasági adót és a vállalkozási adót, mert ha afölött fizetek, akkor azt senki nem várja el tőlem, és ezután senki nem fog engem ellenőrizni.
Egyébként ugyanazt fogják vele elérni, mint az eva-törvényjavaslattal, annak is hihetetlen negatív hatásai voltak a költségvetésre. Félő, hogy ennek is nagyon negatív hatása lesz.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés