GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Azt szeretném még az előbbiekhez hozzátenni, hogy amikor az Európai Unióban korábban voltak ilyen természeti katasztrófák, ahol nem volt kockázatközösségen alapuló kárenyhítési vagy kártalanítási rendszer, maximum annyit engedélyeztek, hogy az európai uniós támogatásokat, mondjuk, másfél hónappal hamarabb kifizethették, de természetesen az összes ellenőrzési szabály betartásával, ami szinte lehetetlenné tette ezt az időigényt. Tehát az Európai Unióban a piaci viszonyok között nagyon nehezen engedik meg, hogy kilépjünk a kockázatközösségen alapuló rendszerekből. Ezért, még egyszer hangsúlyozom, az a lehetőségünk van, hogy ennek az alapnak a törvényi korrekcióját minél hamarabb elvégezzük, hogy ez lehetőséget adjon a termelőknek az idei évben már valami segítségre, és talán egyfajta figyelmeztetés is a jövőre nézve, hogy igenis mindenkinek be kell szállnia ebbe az alapba, mert ha valamennyi termelőnk a teljes területével ebben részt vett volna, akkor nagyságrendekkel nagyobb keret állna már most is rendelkezésünkre, mint ami jelenleg van ebben az alapban.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu