DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakozva korábbi nyilatkozatokhoz, általában és összességében magunk és a magam részéről is támogatom a javaslatot, egy megjegyzésem és egy, ha úgy tetszik, kérdésem vagy aggályom lenne. Az egyik, hogy az elmúlt időben felgyorsult vagy egyre gyakoribbá válik a közlekedés ágazati szabályainak a módosítása, elfogadva azt, hogy természetesen az élet változik, és mindig újabb és újabb szabályokra, esetleges uniós szabályok átvételére kerül sor, de mégis fel szeretném hívni a figyelmét, hogy egy törvény attól törvény, hogy stabil, kiszámítható, és attól jogszabály, hogy magatartási norma, amely követésére az érintettek - legyenek azok természetes személyek vagy jogi személyek - kötelezettek. Ha túl gyorsan változik a szabály és követhetetlen - ez egyébként általában megfigyelhető a magyar jogalkotásban -, akkor egyre kevésbé lehet elvárni a legszélesebb jogalkalmazói körtől, de esetenként a szakmai szervezetektől is, hogy követni tudják a gyakorta változó szabályokat.

Mindezt azért mondom el, mert a légi közlekedéssel kapcsolatos, ebben lévő szabályokat támogatjuk, nincs vele semmi bajunk. Márton képviselőtársam már részletesen elmondta a szakmai aggályait. Én azt tenném hozzá, hogy Budapest Nemzetközi Repülőtér forgalmával egyre jelentősebb és egyre nagyobb tömegeket érintenek az elsősorban zajjal kapcsolatos panaszok, amelyek orvoslására sem a magyar légügyi törvény, de hozzáteszem, a főváros és az érintett területek sem igazán készültek fel.

Erre vonatkozóan egyébként van egy önálló képviselői indítványom is benyújtva, amit nem tudtam módosítóként beadni, lévén, hogy az érintett fejezetet ez a módosítás nem nyitotta meg, de szeretném a tárca igen tisztelt képviselőinek a figyelmét felhívni arra, hogy a repülőterek és elsősorban Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér forgalmának tapasztalt és várható bővülése során nem tudjuk kikerülni ezt a kérdést, hogyan lehet a közlekedési, gazdasági és lakossági igényeket összehangolni. Tudom, hogy nem magyar és nem fővárosi probléma, de kezelni kell.

A másik viszont, amit azt előttünk lévő tervezet kapcsán szeretnék felvetni: a 33. §-ban az állami egészségügyi központtal kapcsolatos kérdések. Ez a központ a belügyi, a honvédelmi és a MÁV egészségügyi intézményei összevonása útján létrejött nagy állami egészségügyi intézmény. A most előttünk lévő tervezet felhatalmazza a kormányt arra, hogy ebbe a központba beutalhatók, igényjogosultak körét megállapítsa. Lévén, hogy ez a vasúttörvény módosítása kapcsán került elő, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a nyugdíjasokkal együtt több mint 200 ezer MÁV-igényjogosult eddig automatikusan alanya volt a vasút egészségügyi szolgálatainak. Tehát nem volt olyan, még elvi korlátozásra sem lehetőség, hogy a kormány ennek a jogosítványnak a körét egy majdan kiadandó rendelettel szűkítse. Úgyhogy szeretném erre felhívni a figyelmet, hogy ez ne adjon okot arra, hogy ez szűkíthető legyen, hiszen - ismétlem - a belügyi és a rendészeti dolgozók száma sem csekély, de a vasút a nyugdíjas jogosultakkal együtt közelíti a 200 ezer főt.

A másik, ezzel a körrel kapcsolatos, ha úgy tetszik, jövőbeni aggály, bár az elmúlt húsz évben sajnos erre több más példa is volt, hogy a vasút szétszervezése, a kiszervezése, a különböző privatizációs folyamatok következtében sok évtizedes vasutas jogosítvánnyal rendelkező dolgozó veszíti, veszítheti el az ezzel kapcsolatos szerzett jogait, kedvezményeit. Ebből a törvényből nem derül ki - nem is azt mondom, hogy feladata, gondolom, ez a kormány feladata -, hogy az utódszervezetek - ismétlem, legyen az akár egy kiszervezés, akár egy privatizáció kapcsán létrejött utódszervezet - a sok évtizedes vagy akármennyi jogszerző idővel rendelkező vasutas dolgozóknak az idevonatkozó, tehát az egészségügyi ellátási kérdéseit tisztázza, mert ha pusztán csak ezt a törvényjavaslatot nézem, akkor azt kell mondanom, hogy a privatizálandó, illetve kiszervezendő szervezetekben dolgozók és oda ennek kapcsán állományba átkerülő dolgozók kiesnek ezekből az állami egészségügyi központban élvezhető jogaikból. Úgyhogy, ha ennek tisztázására az általános vita során a tárca lehetőséget ad, azt megköszönjük. Köszönöm a türelmét. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu