DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék csatlakozni képviselőtársam felszólalásához, és nyilvánvalóan Szombathely polgármestere hasonlóképpen szól majd ezen ügyben.
A közlekedési koncepció, miszerint Magyarországon sugárirányú az úthálózat, a történelemben nem mindig így alakult. Hiszen a Borostyánkő út a mai Nyugat-Dunántúlon keresztül húzott, északról délre. Ennek a nyomvonalnak megfelelő az a bizonyos 86-os út. A 86-os út szükségességét a baleseti adatokkal szeretném alátámasztani. A Vas megyei halálos közlekedési balesetek adatai azt mutatják, hogy a legnagyobb forgalmú 8-as úthoz hasonlóan évente - a '95-től 2005-ig kimutatott statisztika alapján - a 86-os úton meghaltak száma egyenlő a 8-as úton meghaltakéval. Tehát forgalombiztonsági szempontból is nagyon fontos, hogy a 86-os utat - ahol, hallottuk a korábbiakban, a forgalom egyébként is emelkedett - bővítsük és fejlesszük, és ez ebből a törvénytervezetből, illetve ennek mellékletéből kimaradt. Remélem, belekerül, módosítóval próbálkozunk. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés