GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdhetném azzal is, hogy a szocialista frakció képviselői nevében Heintz képviselő úrnak is és Domokos képviselő úrnak is kiállítanánk egy igazolást, amit mindannyian aláírnánk (Domokos László: Ne tegye!), hogy a papagájkommandó teljesítette a feladatát, elmondták a pénzbehajtást, elmondták a vizitdíjjal kapcsolatos dolgaikat (Domokos László: Ne falazz!), és elmondták azokat a riogatásaikat, amelyek önöknél szokásosak. (Domokos László: Ne falazzál a trükkösöknek! Falazol! Ne falazz!)

Tisztelt Heintz Képviselő Úr! Én nem véletlenül kiabáltam közbe, és ön tényleg megspórolta ennek a törvényjavaslatnak - amelynek a száma a 2759-es - az elolvasását, de én önmagamra nézve, a Házra és az elnök úrra is, azt mondanám, hogy udvariatlanság lenne részemről, ha én most kísérletet tennék arra, hogy mondjuk, tíz pontban összefoglaljam önnek, hogy miről van szó ebben a törvényjavaslatban. Mert amiről ön beszélt, arról véletlen sincs, még egy fél mondat sincs.

(16.00)

Arról van szó, amiről beszélt Vojnik Mária képviselő asszony, hogy azok a betegek, akik egy évben legalább hússzor voltak már úgy orvosnál, hogy kifizették a vizitdíjat, attól kezdve az önkormányzattól milyen formában igényelhetik vissza ezt, és az önkormányzat ezt a forrást hogyan kapja vissza a központi költségvetésből. De ha egyáltalán csak figyelt volna a vitára, arra, amit a saját frakciójából Domokos képviselő úr elmondott, és hosszú kétperces vita volt Gegesy képviselő úrral vagy Jauernik képviselő úrral a 13. havi illetményről, akkor észrevette volna, hogy igen, erről van itt szó.

És kedves Domokos képviselő úr, teljesen igaza van, én mélységesen egyetértek önnel, bármennyire udvariatlanok a kifejezései, tényleg nem szokványos a dolog, mert nem volt szokás korábban a magyar parlamentben, hogy a kormány év közben, a változásoknak megfelelően benyújtja azokat a módosító javaslatokat, amelyek már mögöttünk vannak. Abban is nem szokványos az ön számára, hogy az önök időszakában nem volt jellemző, hogy tárgyaltak szakszervezetekkel, és megállapodtak volna. Én ide most csak a minimálbérrel kapcsolatos gondolatokat citálnám, amikor azt mondták, hogy ha nincs megállapodás, majd eldönti a kormány.

Képviselő Úr! Összehordott hetet-havat, mindent. Itt arról van szó, amiről Gegesy képviselő úr beszélt, hogy igen, a közszolgák előbb akarnak többletjövedelemhez jutni, figyelemmel a ma folyamatban levő inflációra és az egyéb folyamatokra. Tudom, költségvetésről van szó, korábban is elmondtuk. Igen, az egyensúly, meg a konvergencia, amiről ön beszél, az a mi kötelezettségünk. (Domokos László: Trükkösök!) Az egyensúlyt nekünk kell megteremteni. Az önök jogosítványa az ön felfogása szerint és néhány frakcióbeli társa szerint az, hogy osztogassanak. Ebben mi sajnos nem vagyunk partnerek és nem is leszünk partnerek. Mi ezt az egyensúlyt szeretnénk megtartani és szeretnénk betartani.

Kell hogy beszéljek néhány gondolat erejéig - és én ebben bízom, hogy ebben talán Heintz képviselő úr is egyetért velem, vagy majd legalább megnézi a törvényjavaslatot -, hogy itt szó esik a kistérségi társulásokról, a közösen fenntartott intézményekről, és a közösen fenntartott intézményekben a felszabaduló létszámmal kapcsolatos költségelszámolásokról. De lehet beszélni a kistérségi közoktatási feladatellátásban a normatíváról, és arról, amit Jauernik képviselő úr legalább háromszor elmondott, hogy milyen módon lehet felmentést kapni a társulás alól, és megjelenik az a szankció - mert tényleg igaz, hogy vannak, akik trükkökkel bejelentik, hogy társultak és a normatívát igénybe veszik, és később kiderül, hogy ez mégsem történt meg. Igen. Az is a mi tisztünk, hogy ilyen esetekben minden körülmények között megfelelő szankciót alkalmazzunk azokkal szemben, akik nem akarják betartani a játékszabályokat. (Domokos László: Ez nem a parlament dolga.)

Beszélhetünk az önhikiről is, kedves Domokos képviselő úr, igen, az önhikinél is kell hogy legyenek játékszabályok, még akkor is, ha egy kassza felülről nyitott, akkor is kell hozzá játékszabály. (Domokos László: Kiraboljátok!) Lehet a játékszabályt szigorúnak nevezni vagy lehet lazának nevezni, de akkor is kell hozzá szabály. Szeretném, ha ebben egyetértene velem. (Domokos László: Igazságtalan.) Ez az ön véleménye, én ezt méltányolom.

Szeretnék még egy dologról beszélni, miután Heintz képviselő úr elmondta, és láttam a hozzászólásából, hogy nagyon szívén viseli az egészségügyi kérdéseket. Igen, az egészségügyi struktúraváltással kapcsolatban ebben a kis terjedelmű módosításban talál több milliárd forintot arra, hogy ezt a struktúraváltást a központi költségvetés hogyan kívánja segíteni. Arról lehetett volna itt vitatkozni, hogy az a 7,5 milliárd forint, ami ebben a módosításban szerepel, ez kevés vagy sokkal több kellene, de az egészen más dolog, mint az, amit ön a vizitdíj kapcsán tíz percen keresztül előadott.

Hadd ne hagyjam szó nélkül, amit Domokos képviselő úr elmondott, adóbehajtások és adóbevételek.

Tisztelt Képviselő Úr! A statisztikák önnek is rendelkezésére állnak. Az adóbevételeknél, ha a folyamat így folytatódik, teljesen függetlenül ettől a módosítástól, az első negyedév már azt mutatja, hogy a bevételek túlteljesülnek. Már 2006 negyedik negyedévében is ez volt a tény, és ha ez a trend folytatódik (Domokos László: Tönkremegyünk.), akkor függetlenül azoktól a gondolatoktól, amikről ön beszélt, igaz lesz, hogy 2007-ben csak azért, mert jól működik az adóhivatal, növekedhet az adóbevétel.

És az, amiben ön bizalmatlan, önnek szíve joga, teheti, de ma ebben az indítványban a 2007. évi költségvetésről van szó. Az, amiről ön beszél, és amiről Jauernik István beszél, az majd a 2008-as költségvetés, amit reményeink szerint majd az ősszel fog tárgyalni az Országgyűlés. Tehát itt, amikor Jauernik István azt mondja, hogy igen, fel kell hogy jegyezzük, mert van, lesz egy kötelezettségünk, gondoskodni arról, hogyan folytatódik a 13. havi bérnek a kifizetése, és annak a megfelelő fedezetét meg kell teremteni, ez önmagunk számára nem más, egy figyelemfelhívás, mert ebben a törvényjavaslatban nincs szó, nem is lehet szó az én házszabályismeretem szerint arról, hogy a 2008-as költségvetésre próbálnánk valamit meghatározni.

Összességében hadd mondjam azt, és ebben erősítem megint csak Jauernik képviselő urat, amikor arról beszéltünk a 2007-es költségvetésnél, hogy a ráfordításokat, a kiadásokat csökkenteni akarjuk, akkor igenis azt szeretnénk, ha ebben az önkormányzatok is partnerek lennének. Az úgy nem működik, hogy csak a központi államigazgatásban faragunk le költségeket. Én magam is tudom, én magam is voltam önkormányzati képviselő, tudom, hogy ott is vannak lehetőségek arra, hogy racionalizálják a folyamatokat, és megfelelő létszámgazdálkodást folytassanak. És a befejező mondatom: ezekhez a létszámcsökkentésekhez a központi költségvetés nyújt megfelelő segítséget.

Kérem önöket, hogy támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu