BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Én ugyan nem ígértem semmit Eörsi Mátyásnak, és igyekeztem is visszafogni magam, de most már muszáj vagyok legalább két percben szólni.
Egyrészt az ENSZ-nek a kínzás elleni bizottsága leírta ezeket a mondatokat, amikről Hende Csaba beszélt. És ha már ott tartunk, hogy ki mit tett ebben az ügyben, azért azt hiszem, részben az országgyűlési biztosi intézményt terheljük meg azzal a munkával, amit mi nem végeztünk el, és azt kell mondanom, hogy elsősorban önök nem végezték el. Mert ha arra a hallatlan szorgalomra gondolok, amit az MSZP-frakció vagy akár a kormány ennek az ügynek a kivizsgálásában tett, az bizony nagyon szánalmas, de még kedves liberális barátainkat is ide sorolnám.
Ha megpróbálnak rá visszaemlékezni, akkor október 25-én, az első ülésnapon összehívtuk a három illetékes bizottság együttes ülését, amit bojkottált mind az SZDSZ, mind az MSZP, és még a demokráciára nem jó fényt vető kis mozdulattal az egyik MSZP-s képviselő intett a rendőri vezetőknek is, hogy kifelé, mert mi nem szavaztuk meg a napirendet, és nem érvényes az ülés. Aztán a következő ülésen pedig, amin szintén együtt vettünk részt, a három bizottság együttes ülésén azt szabták feltételül, hogy ne hívjuk meg az emberi jogi szervezeteket, majd pedig obstrukcióval, egy éjfélig tartó ülésen gyakorlatilag lehetetlenné tették - ami délután kettőkor kezdődött, és volt benne egy kis zárt üléses cirkusz is -, hogy egyáltalán kérdéseket tegyünk fel, és rendes válaszokat kapjunk.
Azt gondolom, hogy részben ez a vita azért van, mert ezek a munkák nem végződtek el a parlament, az illetékes bizottságok, a kormány részéről. Bizonyára pontosan tudja képviselőtársam is, hogy a Gönczöl-féle jelentés ebből a szempontból egy kormányszervnek a saját magát jó színben feltüntető jelentése. Nem véletlenül nem tesz említést a Morvai Krisztina-féle bizottság jelentéséről, amely 250 oldalon egy kicsit más színben tünteti fel a dolgokat. Tehát a fair eljáráshoz az is hozzátartozik, hogy akkor már erről is beszéljünk, ha mégiscsak elkezdődött a politikai felelősségről való vita, ami nem tartozik egyébként az országgyűlési biztos feladatai közé, hogy erről a vitáról véleményt mondjon, úgyhogy szerintem nem kéne erről beszélni, de ha folyamatosan beszélünk, akkor ígérem, hogy én is fogok.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés