BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Ragaszkodva ahhoz, hogy arról van most szó, hogy megszavazzuk vagy nem szavazzuk meg ezt a módosító indítványt, azt mondanám, hogy természetesen nem azt mondtam, nemcsak azt mondtam, hogy szeretnénk megszavazni, hanem azt is, hogy nem tudjuk megszavazni, amennyiben ezek az említett részek nem kerülnek külön elbírálásra. Mert ugye, az a helyzet, hogy most az, hogy mi megszavazzuk vagy nem, azt gondolom, a jelentés végső elfogadása szempontjából nem bír jelentőséggel, hiszen a kormánypárti többség ezt nyilván el fogja fogadni. De azért én szeretném fölhívni a kormánypárti frakciók tagjainak a figyelmét arra, hogy az önök felelőssége ezért sokkal nagyobb ebben a helyzetben, mint a miénk, merthogy úgy is tönkre lehet tenni egy jelentést, hogy az ember mindent megszavaz, ami benne van, de semmit nem csinál meg, amit ajánlanak.
Tehát azért az általános vitában elhangzott, ennek a jelentésnek elég komoly részei szólnak arról, hogy például a kötelező kamarai tagsággal a kamaráknak mint érdekérvényesítő szervezeteknek a szétverése vagy pedig az augusztus 20-ai eseményeknek a kormányzati kezelése nagyon súlyos problémákat vet föl, és más egyéb olyan dolgok is, amelyeket akkor nem képmutatás megszavazni kormánypárti részről, ha egyébként ezek a frakciók számon is kérik a kormányon, hogy valami történjen ebben az ügyben. Csak jelzem, hogy már harmadszor szavazza meg az egész Ház százszázalékos többséggel azt, hogy bizonyos ügyek az ombudsmani hivatal kapcsán intéződjenek el, és évek óta a kormány semmit nem tesz ebben az ügyben.
Tehát úgy is tönkre lehet tenni egy jelentésnek az igazi súlyát, hogy mosolygunk, és közben pedig nem tesszük meg azt, ami a kötelességünk ezzel kapcsolatban. Úgyhogy azt gondolom, hogy éppen ezért fontos azt jelezni, amikor az ember valamivel tényleg nem tud egyetérteni, akkor azt nem fogadja el.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés