DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az első vitaszakaszban a 2-es és az ezzel összefüggő 7-es és a 10-es ajánlási pontokhoz szeretnék szólni, előrebocsátva azt, hogy a Göndör képviselőtársam által figyelmükbe ajánlott szakasz egyben indokolja a saját javaslatomat is, és jól mutatja azt, hiszen ez a törvény a gyorsforgalmi utak közérdekű és közcélú tevékenységének nyilvánításáról szól.
(19.00)
A gyorsforgalmi utak, tehát az autóutak és az autópályák kategóriája az egy műszaki tartalom. Tehát nem egy törvény, egy másról szóló törvény melléklete mondja meg, hogy Magyarországon mi minősül gyorsforgalmi útnak, még akkor sem, ha egy pluszkategóriát bevezetünk, a gyorsforgalmivá fejleszthető utak kategóriáját, hanem a meglévő úttörvény mondja meg, hogy műszakilag mi felel meg ennek a kategóriának. Magyarán - és a javaslatom erre irányult és irányul -, a közhasznúságról és közérdekűségről szóló törvény a műszaki kategóriákra vonatkozzon, tehát a gyorsforgalmi utakra, és ne emeljünk ki ezek közül külön útszakaszokat. Ha ezt az Országgyűlés meghozza, akkor ennek az lesz az eredménye, hogy egy-egy gyorsforgalmi útnak az adott kilométerszakaszai között építendő része közcélú lesz, az öt kilométerrel odébb építendő útszakasz pedig nem esik egy ilyen kedvezőbb elbírálás alá, tehát egyszerűen ezt a műszaki egységet töri meg.
Ennek szakmailag sem látom az értelmét, és beláthatatlan következményekkel jár, mert akkor vita lesz, hogy a kivitelezési tervek melyik kilométertáblájáig lesz ez közhasznú, közcélú, egy kisajátítással érintett területnek a határai, mondjuk, nem egyeznek meg az autópálya kivitelezési terveivel, a két kategória egymásra csúszik, és majd évekig lehet azon vitatkozni, hogy ez egy közhasznú és közcélú építési szakasz volt, vagy pedig azon kívül esett. Tehát ez egyszerűen olyan belső zavarokat okoz, aminek nem látom az értelmét.
Egyébként az eredeti javaslatom sem a táblázat elhagyására vonatkozott, hanem arra, hogy a közhasznúságot és a közcélúságot általában a gyorsforgalmi utak építésére deklarálja a Magyar Országgyűlés.
Arról nem is beszélve, gondolom, az eddigiekből is kiderült, hogy ez nem egy politikai vagy ideológiai kérdés, a második tárgyalási szakaszban említett táblázat viszont egy állandó megosztottságot és vitát generál, mert mindenkinek az az érdeke, hogy a saját területén a saját érintett dolgai bekerüljenek ebbe a táblázatba, ugyanakkor akik kimaradnak, azok mindig hátrányosabb helyzetben érzik magukat, meg kell mondjam, hogy teljes joggal. Tehát egyszer szeretném fenntartani a javaslatomat, és kérni a támogatást ahhoz, hogy a közhasznúság és a közérdekűség általában a gyorsforgalmi utakra vonatkozzon, és ne meghatározott szakaszokra.
A következő javaslatom a 10. ajánlási pontban arról szól, hogy a magyar állam ne kerüljön kivételezett helyzetbe az ingatlan-nyilvántartási illeték megfizetése alól. Ha igaz az - és igaz -, hogy az egyes költségvetési tételeket valós értéken akarjuk kimutatni, akkor nem látom be, hogy a gyorsforgalmi utak építési költségeit miért kell csökkenteni az egyébként ugyancsak az államkasszába befolyó ingatlan-nyilvántartási illeték költségével. Az ingatlanhivataloknak ugyanúgy van ezzel dolga, nem látom be, hogy miért pont az állam ne spóroljon - főleg a mai költségvetési helyzetben - saját magán, miért a beruházóknak keressünk ezzel pénzt.
Tehát ezt a kivételezett szituációt nem látom, megtetézve az előbb mondottakkal, hogy ez akkor megint csak a jogszabály mellékletében felsorolt ingatlanokra vonatkozik, lesznek gyorsforgalmi útszakaszok, ahol a 15.-től a 28. kilométerig illetékmentes, a 28. kilométer utáni szakasz pedig illetékköteles. Ez egy teljesen zavaros állapotot fog okozni.
Minderre tekintettel tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy az elmondottakat megfontolva, az ezekre vonatkozó módosító indítványaimat támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm, elnök úr, a türelmét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés