DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném hangsúlyozni, hogy a forgalomszüneteltetést minden esetben megelőzik a vonalanként elvégzett vizsgálatok és hatástanulmányok, szerencsére sokkal alaposabban, mint ahogy ön készült a kérdésére, hiszen ebben a kérdésben nincs még döntés. Tehát döntésről beszélni olyan előkészítetlenség, amit mi nem szoktunk elkövetni egy forgalomszüneteltetés kapcsán. Valamennyi érintett önkormányzattal, társadalmi és civil szervezettel, valamint a közlekedési szolgáltatókkal - legyen az MÁV vagy Volán - konzultálunk egy ilyen döntés előtt.

A menetrend-összehangolás során külön, hangsúlyozottan figyelünk arra, hogy a munkábajárási, illetve az egyéb szolgáltatási igényeket kielégítsük. Egy biztos: a 28 korábban szüneteltetett mellékvonal esetén sem a fűnyíróelv érvényesült, hanem ezeknek a szakmai szempontoknak az érvényesítése.

(17.10)

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nincs kategória, nincs olyan határ, amit egy vonalnak meg kell ugrani ahhoz, hogy ne kerüljön a megszüntetés sorsára, hanem minden egyes esetben, minden egyes vonal kapcsán külön-külön mérlegelünk. Azt gondolom, hogy az ön által említett Karcag-Tiszafüred vonalon jelenleg is folynak ezek a vizsgálatok, jelenleg is nézzük azt, hogy mit lehet ellátni, milyen szempontokat kell figyelembe venni az egyszerű kihasználtságon kívül. Ezen regionális közlekedésszervezési irodák, amelyek ezt a vizsgálatot folytatják, egyeztetnek az önkormányzatokkal, és természetesen minden lehetőséget megadunk bármilyen érintett számára - legyen az szervezet vagy magánszemély -, hogy ezeket a hatástanulmányokat, ezeket a vizsgálatokat megismerjék.

Kérem szépen, hogy így fogadja el a válaszomat. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu