DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ismételten tájékoztatni önöket, önt, hogy valamennyi átalakuló állami intézmény élén egy miniszteri biztos felügyeli az átalakulást. A miniszteri biztos feladata meglehetősen összetett, mint azt ma már említettem; feladata, hogy az intézmények valamennyi betege tájékoztató levelet kapjon arról, hogy a jövőben hol vehet igénybe fekvőbeteg-szakellátást, illetve arról, hogy jelenleg még a saját intézményben veheti igénybe a járóbeteg-szakellátást, majd újabb tájékoztató levelet kell kapnia akkor, amikor változik a járóbeteg-szakellátója is.

Ezen túl feladatuk a biztosoknak az intézmény munkavállalóinak az elhelyezése. Szeretném tájékoztatni képviselő urat, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat, a Pest Megyei Önkormányzat, illetve a Semmelweis Egyetem között létrejöttek a feladatok átadásáról, átvételéről a megállapodások. Nem véletlenül használtam azt a szót, hogy többé-kevésbé oldódott meg a munkavállalók elhelyezése, hiszen ne felejtse el, képviselő úr, hogy a járóbeteg-szakrendelések jelenleg még ott helyben működnek az intézményekben. Van olyan intézményünk egyébként, ahol a dolgozók jelezték privatizálási szándékukat a járóbeteg-szakrendelésekre, van, ahol kutatásokra. Nagyon sokféle tárgyalás, egyeztetés zajlik még éppen ezért a munkavállalókkal és a különböző potenciális fogadó intézményekkel.

Egyébként arról is szeretném tájékoztatni képviselő urat, hogy valamennyi, állását elvesztő orvos és szakdolgozó elhelyezkedését egy egységes kormányzati program, a Mobilitás program segíti, ahol közel 500 millió forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy segítsük a dolgozók áttelepülését, amelyből valamennyi orvos és valamennyi szakdolgozó kivétel nélkül részesülhet. A koordináció, a pénzhez való hozzájutás a Foglalkoztatási Közalapítványon keresztül történik.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu