ELNÖK: Osztatlan lelkesedést váltott ki a felszólalás a kormánypárti padsorokban, úgyhogy egy szokatlan jelenségnek lehettünk szemtanúi. Azt nem mondom, hogy vastaps volt, de közel voltunk hozzá. (Dr. Gyenesei István: Egységes taps. - Taps.) Tessék, némi elnöki provokációra azért csak-csak honorálták a képviselő úr fáradozását.

Kérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e az imént elhangzottakra reagálni. (Tátrai Miklós: Nem.) Nem kíván.

Akkor az általános vitát lezárom. Ehhez az előterjesztéshez is módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára ennek következtében későbbi ülésünkön kerül sor.

Most soron következik a jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Kovács Tibor képviselő, MSZP, önálló indítványát T/2907. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/2907/1. és 2. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, akinek 15 perc áll rendelkezésére.

Forrás: parlament.hu