DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi ágazat szereplői Magyarország európai uniós csatlakozása óta várják a munkaidő-szervezés, illetve az ügyeletek munkaidőtartama és díjazása szabályozásának továbbfejlesztését az egészségügyi ágazatban. Ennek az elvárásnak tesz eleget a kormány a T/2937. számú törvényjavaslat benyújtásával.

A törvény megalkotásának szükségessége és a szabályozás kényszere háromirányú. Egyrészt szükséges, hogy a magyar törvények harmonizáljanak az európai uniós joggal, azaz megfeleljünk az európai uniós jogi normának, egyértelmű legyen ez a megfeleltetés. Másrészt a szabályozás kialakításakor figyelembe kell venni a 2006-ban megszületett alkotmánybírósági döntést, amely alkotmányellenesnek ítélte az egészségügyi ügyelettel összefüggő szabályozás korábbi módját. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtási rendeletének az ügyeleti munkaidő számítására és ezzel összefüggésben az ügyeletek díjazására vonatkozó rendelkezéseit. Fennáll tehát egy jogalkotási kényszer is a kormány, illetve az Országgyűlés számára.

Végül, de nem utolsósorban indokolja a szabályozást, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakítása következtében az egészségügyi szolgáltatóknak megváltozott feladatkörben, új finanszírozási és ágazati humán-erőforrási körülmények között kell működniük. Itt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi rendszer munkaerőigénye a korábbi rendszeréhez képest kisebb. Tehát az elvi feltételei adottak a jelenlegi rendszerben, hogy a rendelkezésünkre álló munkaerővel el lehessen látni a feladatokat, ugyanakkor, hogy ez megtörténhessen, ehhez szükséges a jogi szabályozás módosítása.

A szabályozás új alapokra helyezésének okai közül kiemelést érdemel, hogy a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv, azaz a munkaidő-direktíva nem definiálta az ügyeleti idő fogalmát. Ezen fogalmat a közösségi jog értelmezésére kizárólagosan jogosult Európai Bíróság az egyes ítéleteiben értelmezte. A bírósági ítéletek lényege, hogy az ügyelet, azaz a munkáltató által meghatározott helyen munkavégzésre képes állapotban történő rendelkezésre állás teljes egészében munkaidőnek minősül. Ennek következtében tehát figyelembe kell venni azt a munkaidőre vonatkozó napi, heti és éves korlátok tekintetében.

Ez a tény szükségessé teszi a nemzeti szabályozásunk felülvizsgálatát, amely elfogadásakor az ügyeletnek csak a tényleges munkavégzéssel töltött időtartamát tekintettük, tekintette a szabályozás munkaidőnek. A jelenleg hatályos és az Alkotmánybíróság által részben megsemmisített magyar munkaidőszabályok így felülvizsgálatra szorulnak, figyelemmel az Európai Bíróság jogértelmezésére. Ezek a szabályok ugyanis megengedték, hogy az ügyelet általában ne vagy csak meghatározott részben minősüljön munkaidőnek, azaz a munkaidőkorlát szempontjából figyelembe veendőnek.

Másfelől az Alkotmánybíróság megsemmisítette a korábban kormányrendeletben meghatározott ügyeleti díjazásra vonatkozó szabályokat. Az alkotmánybírósági határozat tapasztalatai alapján a díjazást kizárólag törvényben lehet szabályozni. A törvényjavaslatunk célja az alkotmánybírósági határozat iránymutatásainak megfelelő, valamint az uniós joganyaggal harmonizáló, egyszerre jogszerű és a jelenleginél rugalmasabb, az ügyeleti feladatok ellátását szervezők és az abban részt vevők igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételét biztosító jogi keretek és megoldási lehetőségeket rögzítő szabályok megalkotása.

(11.50)

Bár az ügyeletek munkaidőtartamának kérdése az EU-ban is az egészségügyi ágazat tekintetében merült fel élesen, ugyanakkor az Európai Bíróság ítéletei szektorsemlegesek, ezért több ágazat tekintetében is ugyanolyan következményekkel jártak. Ezért csupán az egészségügyi ágazati jogszabályok módosításával a kérdéskört nem lehet megnyugtatóan rendezni. A kormány így a munka világát érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálatát végezte el, ezért a törvényjavaslatot nem lehet függetlenül kezelni az egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításairól szóló javaslattól.

Ez utóbbi törvényjavaslat módosítani javasolja egyrészt a munka világának általános szabályait meghatározó munka törvénykönyvét, másrészt a közalkalmazottak, a köztisztviselők, a bírák, továbbá az igazságügyi alkalmazottak jogállásáról szóló törvények ügyeleti időre vonatkozó szabályait. A két törvényjavaslat teljes összhangját a kormány szoros tárcaközi koordináció előírásával biztosította és biztosítja.

A munka törvénykönyve módosítási javaslata szerint az ügyelet teljes időtartama munkaidőnek minősül, és ez alól a főszabály alól az egészségügyi ágazat sem kivétel. Tehát az egészségügyi ágazatban is az ügyeleti idő teljes időtartama munkaidő. Az egészségügyi tevékenységvégzési törvényt módosító javaslat az egészségügyi ágazat tekintetében az Mt.-től, a munka törvénykönyvétől eltérő, speciális rendelkezéseket tartalmazza, a 2003. évi LXXXIV. törvény munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályainak módosításával. A munka törvénykönyve ugyanis lehetőséget ad az egészségügyi ágazat számára, hogy az ügyeletre vonatkozó, a munka törvénykönyvében nem szabályozott, ott nem szabályozható speciális egészségügyi ágazati törvényben kerüljenek meghatározásra a szabályok.

Az egyik leglényegesebb ágazati eltérés, hogy a javaslat szerint a munkajogban bevezetésre kerül az egészségügyi ügyelet fogalma. Figyelemmel arra a tényre, hogy míg más ágazatokban az ügyelet alatt a munkavégzés elrendelése csak eshetőleges, alkalomszerű, addig az egészségügyben az ügyelet alatti munkavégzés szükségszerűen felmerül. Az egészségügyi ügyelet az ügyeleti feladatok munkaviszonyban, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében történő ellátását fogja jelenteni. Az egészségügyi ügyelet ideje alatt történő munkavégzés ezért aztán nem fog rendkívüli munkavégzésnek minősülni, hanem az egészségügyi ügyelet, illetve az ügyeleti feladatok ellátásának szerves részét képezi terveink szerint. A javaslat alapján az egészségügyi ügyelet szervezését rendszerszerűen nem a munkavégzés rendkívüli szabályai alapján rendeznénk tehát az egészségügyben, hanem külön, speciális szabályok vonatkoznának rá.

Javaslatunk rendelkezik arról, hogy naptári évenként az egészségügyi ügyelet céljából elrendelhető maximális órák száma mennyi, valamint arról is, hogy a rendkívüli munkavégzés és az elrendelt egészségügyi ügyelet együttes időtartama mekkora mértékű lehet egy-egy naptári évben. Rendelkezik továbbá az önként vállalt többletmunka maximális heti mértékéről, a kompenzáló pihenőidőről, valamint az egészségügyi ügyelet és a készenlét díjazásáról. A javaslat tehát a jelenleginél rugalmasabb, és az intézményvezetők, illetve az egészségügyi szolgáltatók működtetői, továbbá a munkavállalók számára nagyobb mozgásteret biztosító, a felek közötti megegyezésre a mainál jóval szélesebb körben ösztönző jogszabályi kereteket célozza meg.

A javaslat alapján az ügyeleti díjat a felek megállapodása vagy a kollektív szerződés határozza meg főszabályként. Ha nincsen megállapodás, akkor a munkavállaló kötelezhető egészségügyi ügyelet ellátására, azonban ez a heti 40 órás munkavégzés mellett csak heti további 8 óra erejéig. Ez a gyakorlati életben havonta két hétköznapi ügyelet elrendelését jelenti. Ezenfelül, azaz a két kötelező ügyeleten felül csak az önkéntes munkavállalás esetében vonható be az ügyeletbe a munkavállaló, amelynek azonban előfeltétele a felek közti megegyezés, és amelynek alkalmazása esetén a törvény erejénél fogva egy 50 százalékos többletdíjazás illeti meg a munkavállalót.

Akkor sem marad azonban ellátatlan a feladat, ha ebben a formában nem rendezhető a kérdés, az ügyelet, ebben az esetben ugyanis az ügyeleti feladatok ellátását számos más munkaszervezési megoldással is lehet biztosítani, alapvetően az intézményen belüli és kívüli humán erőforrás bevonásának rendszerszerű újragondolásával, ideértve többek között a jelenleginél szélesebb körben alkalmazott készenlét vagy műszak szervezését, nyújtott műszakokat lehet alkalmazni, lépcsőzetes munkakezdés bevezetését, a polgári jogviszonyban közreműködő igénybevételét, vagy lehetségessé válik akár a kizárólag ügyeletre felvett munkavállaló alkalmazása is.

A javaslat a jelenlegi normál ügyeleti díjak mértékét javasolja törvényi szintre emelni. Ennek megfelelően az egészségügyi ügyelet minden egyes munkaórája után hétköznap a személyi alapbér, illetve az illetmény egy órára eső összegének 70 százaléka, a heti pihenőnapon 80 százaléka, míg munkaszüneti napon 90 százaléka járna ügyeleti díjként. A javaslat természetesen ebben a tekintetben is összeegyeztethető a közösségi joggal is, hiszen a díjazásra az irányelv nem alkalmazható, ez nemzeti hatáskörbe tartozó szabályozási kérdés. Mivel az osztályos munka és az ügyeleti feladatok ellátása jogi értelemben nem azonos a munkatartalommal, illetve nem azonos munkaintenzitással bír, így a rendes munkaidőnek, illetve az egészségügyi ügyelet idejének eltérő díjazása sem a közösségi joggal, sem a magyar alkotmányos elvekkel nem ellenkezik.

Az egészségügyi ellátórendszer működésének továbbfejlesztése keretében végrehajtandó jelentős változások közül a javaslat szempontjából még további jelentős kérdésekre szeretném felhívni szíves figyelmüket. Lényeges az egészségügyi ellátórendszerbe való belépés pontjainak újbóli meghatározása és csökkentése, azaz az ügyeleti pontok számának racionalizálása, csökkentése, szükségletekhez igazítása. A hangsúlyt különösen a súlyponti ellátóhelyeken a műszakszervezésre kell helyezni a jelenlegi minősített ügyeletek helyett. A korábbi csendes ügyeleteket célszerűnek tartjuk készenléttel kiváltani. A készenlét, azaz amikor a munkavállaló a saját maga által meghatározott helyen tartózkodva áll rendelkezésre, azonban kívül esik a munkaidő-irányelv hatályán, így a készenlét ideje nem, hanem csak és kizárólag a berendelés ideje minősül munkaidőnek. Összességében tehát az ügyeletek szervezése a jövőben a korábbinál jóval kevesebb ügyeleti ponton lesz szükséges, és a javaslatunk szerint a jelenleginél sokkal rugalmasabb keretek között.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a javasolt módosítások a folyamatos egészségügyi ellátás biztonságát, az egészségügyben dolgozók kiszámíthatóbb körülmények közötti munkavégzését, a betegek pihent egészségügyi dolgozóhoz való jogát, valamint az egészségügyi intézmények stabil működését szolgálják, elősegítve ezzel is az egészségügyi szolgáltatók tevékenységének magasabb szakmai színvonalon történő folytatását. Kérem önöket, hogy vitassák meg a törvényjavaslatot, és döntéseikkel erősítsenek meg abban, hogy jó úton járunk. A magam részéről természetesen nyitott vagyok minden jobbító szándékú javaslatra. Széles körű egyeztetések folytak egyébként erről a törvényjavaslatról, és jelenleg is zajlanak az egyeztetések, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy elfogadtassuk ezt a törvényt, ezt a jogi szabályozást.

Végezetül szólnom kell arról, hogy a kormány a törvényjavaslat tárgyalásának sürgősséggel történő napirendre tűzését kezdeményezte. Ennek indoka az, hogy a javaslat elfogadása nélkül, azaz ha az Alkotmánybíróság által megsemmisített ügyeleti rendelkezések helyett nem kerülnek új szabályok megalkotásra 2007. június 30-ig, akkor az egészségügyi ügyeletek szervezésére csakis és kizárólag az általános munkajogi szabályok alapján kerülhet sor. Ebben a helyzetben a munkáltatók a jelenlegi havi hat ügyelet helyett kizárólag két ügyeletet tudnak elrendelni, ami az ügyeleti struktúra azonnali és alapvető átalakítása nélkül a betegellátás biztonságát veszélyeztetheti.

(12.00)

Az átalakításhoz azonban meggyőződésem, hogy a jelenleginél jobb és rugalmasabb eszközrendszert kell biztosítani a törvényeinknek ahhoz, hogy az érintettek biztonsággal és felelősséggel járhassanak el feladataik ellátásában. Ezért tisztelettel kérem támogatásukat a javaslat sürgősséggel történő elfogadásához is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu